Egy hét Svájcban és az ember lánya totál
bekattan. Főleg ha ilyen érzelem vezérelt és direkt, mint jómagam.
Költözni akarok! Most! Persze ez nem ilyen egyszerű és már ebben a
korban több az akadály is, de ha tényleg
ez a cél, el lehet kezdeni dolgozni rajta. Így vagyunk ezzel mi is.
Hála az égnek jól választottam férjet, aki partner (szinte) minden
fontos dologban, szóval a döntés megszületett és most meló van ezerrel.
Nyelvtanulás, valami kétkezi szakma kitanulása az első időkre, gyerekek
célzott fejlesztése és bármi, tényleg, akárminek a megtanulása,
elsajátítása, ami közelebb visz a célunk eléréséhez. Márpedig a cél 2016
nyár és költözünk Svájcba. Addig is minden egyes napunkat ez határozza
meg, ezzel kelünk, ezzel fekszünk, ennek megfelelően cselekszünk és így
dobban már a szívünk is. És mielőtt bárki megkérdezné, nem gyűlöljük a
hazánkat és nem szégyelljük, hogy magyarnak születtünk. Egyszerűen
félünk a bizonytalanságtól, hogy mi jöhet még, mert egy olyan országban
élünk, ahol bármit megtehetnek veled a megkérdezésed nélkül. Nekünk két
kicsi gyerekünk van. Felelősséggel tartozunk. Talán ennyi.
Lehet kérdezni, hogy miért pont Svájc? Hiszen ott van Írország (oda én
járok) vagy Norvégia (oda a férjem), netán Brazília, ahová állandóan
hívnak a barátaink, de az egyiknek depressziós az időjárása a másikban
fél évig sötétség van, a harmadik tele van pókokkal és 60 fok van
árnyékban, szóval kösz, nem. Svájc nem EU tagállam, és ennek nyilván van
előnye és hátránya is. A hátrányát eddig nem fedeztük fel, az előnyét
annál inkább. Ja, és kedves jó barátaink is ott laknak, akik segítsége
nélkül talán ez a döntés nem született volna meg, vagy nem ilyen
egyértelműen.
Most leírom, én hogy látom illetve mit tudtam meg
Svájcról. A sok infóra tekintettel ezt több részletben közlöm, mert már
most vinnyog a legkisebb, szóval csak röviden íme az első etap.
Előre jelzem, hogy a nyugdíjpolitikájukról és az adózások fajtáiról,
mértékéről egyelőre nincs korrekt információm, továbbá a parlamenti
választásokat sem kísértem figyelemmel, ameddig ott voltam. Talán azért
sem volt ez fontos, mert az ottani embereknek fogalmuk sincs (tisztelet a
kivételnek), hogy ki a miniszterelnök. 100-ból talán egy tudja, de az
is csak azért, mert vagy a rokona, vagy ilyen szférában tevékenykedik.
Az ottani hírműsorok nem arról szólnak, hogy hogyan alázzák egymást a
politikusok és mit tesznek (vagy nem tesznek) meg azért, hogy székükbe
véresen kapaszkodva megtartsák pozíciójukat. Valahogy ez ott nem téma. A
pártok szépen megférnek egymás mellett, a törvények, rendelkezések
pedig nem azért születnek, hogy ellehetetlenítsék az emberek életét,
hanem hogy segítsék, támogassák azt. Legyen az tősgyökeres svájci, vagy
bármely bevándorló nép egyszerű, dolgozni (és jól élni) akaró gyermeke. A
legutóbbi népszavazás például arról szólt, hogy megemeljék –e az éves
autópálya matrica díját 40 frankról 70 frankra. Az állampolgárok NEM-mel
szavaztak. Rendben. Maradt 40 frank. (kb. 10.000 Ft, és ÉVES!) És igen,
az is elhangzott, hogy „de téged csak egy török-albán-cigány
kategóriába fognak sorolni és kiutálnak mindenhonnan”, ami persze igen,
lehetséges, de meggyőződésem, hogy ezen rövid idő alatt lehet
változtatni és megmutatni, miért vagyunk mi, magyarok mások. Nem
mellesleg a svájci munkáltató előszeretettel foglalkoztat magyarokat,
mivel itthon – főleg a kétkezi munkát végző – kimondottan jó képzést
kap. Például egy műkörmös tanfolyam kint 2 hét és főleg a kiöregedett
prostik végzik el ilyen-olyan eredménnyel, míg itthon a legrövidebb is
három hónap, ami alatt professzionálisabban el lehet sajátítani a szakma
jóval több területét. Ezt tudja a svájci is, ezért ha választhat, a
magyart választja. Nem mellesleg jóval lojálisabbak vagyunk egyéb
bevándorló társainknál. Csak egy bajunk van, hogy úton-útfélen
aláteszünk a többi magyarnak, hogy kevésbé tudjon érvényesülni, de a
tisztelet szintén jár a kivételnek. Viszont ezért nem lehet ránk
haragudni, hiszen így szocializálódtunk, ebből a környezetből érkeztünk.
Mit van mit tenni, hát kerüljük el a többi magyart oszt jónapot. :-)
2014. szeptember 29., hétfő
2014. szeptember 24., szerda
Straub kontra Kelemen
Kábé 8 lehettem, amikor őszintén elmondtam a szüleimnek, hogy én Straub Dezsőt szeretem a világon a legjobban. Ennél a pontnál apám a szokottnál is magasabbra vonta a szemöldökét, de aztán szépen lassan beletörődött mindenki. Anyu mindig már időben kikészítette azt a finom illatú nedves arcfrissítőt, hogy az Önök kérték után le tudja törölgetni a nyáltól foltos képernyőt, amit össze-vissza csókolgattam. Igaz, hogy többször is megrázta a szám a képernyő és úgy néztem ki a végén, mint Joker, de nem érdekelt. (Ma már nem csinálok ilyet. Jó, néha…)
Az ingerszegény környezetem előidézője ma – életében először – úgy döntött, önálló sétára indul az utcában. Azt még úgy-ahogy elnézte, hogy mellette lejtek, de nem engedte megfogni a kezét és a pórázt is letépte a nyakáról. Mondtam neki, hogy baj lesz, gyerek, most múltál 1, ne emberkedjél mert el lesz kenve a szád. De ő csak ment, topogott, mindezt olyan bazi nagy elszántsággal a szemében, mint a darázs, akivel eközben közelharcot vívtam egy kiló sertéstarjáért. Én finoman jeleztem, hogy az bizony az enyém, most vettem, és hogy el a csápokkal, de nem érdekelte. Jött, tolakodott, kérte, követelte… aztán hogy, hogy nem, valahogy hirtelen megdöglött. Így repülés közben vagy mi. Biztos nem bírta a szíve vagy lenyelt valami bogarat és megfulladt, mittomén. Eközben a gyerek perrrrrrsze hogy hasra esett, minden véres lett, még a döglött darázs is. Régebben megremegett volna a térdem, de a Vikingek vérsas jelenete után már csak automatikusan tettem a dolgom. Most úgy néz ki a gyerek, mint Kelemen Anna és vérig van sértődve. Beszélni ettől még továbbra is ugyanúgy tud, mint eddig. A legtöbb hapsinak az utcán mutogat és ordít, hogy APA, APA! Az egyik a sarki alkoholista trafikos, nagyon ízléses példány, a másik néhány fogműtétre gyűjtő munkás az utca végi építkezésről, akik ezt hallva ki gondolná, de rettentő mókás hangulatba kerülnek és jön egy-két egyetemes hozzászólás, mire én jelzem, hogy szánalmas a humoruk és abba lehet fejezni, mert balta van a babakocsiban, meg van még egy kábé 12 éves fiúcska, tele ótvar nagy pattanásokkal. Mondtam is, kislányom, holnap majd a banki negyedben sétálunk, főleg ezzel a külsőddel, hátha ott igényesebb lesz a választék…
2014. szeptember 20., szombat
Hopp Schwiiz! - 1. rész
2014. szeptember 8., hétfő
Kimaradt 7.
Biztosan
Ti is találkoztatok már a közvetlen környezetetekben, családban, baráti
körben, vagy a játszótéren, tömegközlekedési eszközön, utcán, bárhol
azzal, hogy a szülő valami elképesztő furán becézi gyermekét. Olyan
becenéven szólítja, ami téged lesokkol, megdöbbent, de legalábbis
elgondolkodtat, hogy vajon mire predesztinálja azt a szerencsétlen
gyereket a későbbi, felnőtt korára jelenlegi, cukinak
hitt beceneve. Összegyűjtöttem párat, amit az elmúlt időszakban
hallottam és megpróbálok hozzá illő foglalkozásokat illeszteni…
1. Morzsa kutya
Alapvetően kedves becenév, nem a legdurvább kategóriából való. Petőfi Sándor: Anyám tyúkja c. verséből ismert Morzsa kutya hűséges jószág volt, tehát mindenképpen lojális munkavállalóval lesz dolgunk. Viszont még most nagyon ügyeljünk arra, hogy fiúgyermekünk NE vagy csak jól átgondolt helyzetben kapja e becenevet, hiszen Morzsa kutyának kifejezetten megtiltották, hogy kedvet kapjon a tyúkhúsra. Rendszeresen arra figyelmeztették, hogy inkább csak barátságban maradjon vele. Szóval kedves anyuka, ha Lajoskát "lemorzsakutyázod", ne csodálkozz, ha csatak buzi lesz nagy korában. Egyébként megfelelő foglalkozás lehet a titkos ügynök, vagy pletyka rovat szerkesztő, netán festőművész Van Gogh stílusban, mert ezen esetekben igen hasznos tulajdonság a fülhegyezés.
2. Tukacsincsilla
Ki ne emlékezne, nagy durranás volt, így nyilván az én korosztályomból való édesanyák és édesapák gondolták úgy, hogy ezt a tüneményes, bolyhos nyuszi tappancsos becenevet illesztik magzatukra. Mindenképpen egy későbbi radikális állatvédővel van dolgunk, aki előszeretettel borít majd piros festéket a gyanútlanul andalgó, bundát viselő személyekre, mindezt rózsaszín szőrmés mamuszban. Ezt leszámítva nyugodt, békés természetű, kiszámítható munkavállaló lesz, de még 46 évesen is szombat délelőttönként logopédushoz fog járni.
3. Varázscerka
Na kérem, ha fiúnak adjuk, már most jelzem, hogy szeretnék a felesége lenni nagyobb korában. Ez tiszta sor. Viszont foglalkozás tekintetében elképzelhető, hogy egy leendő híres mágussal, vagy egy meg nem értett fodrásszal, netán egy gátlástalan dealer-el van dolgunk. Egy biztos, minden tisztítószert és gyógyszert jól el kell zárni előle.
4. Kandúrlány
…. E ?????
5. Zöldborsófőzelék
Ezt azért illesztettem be, hogy elmeséljem, én hogy jártam és minek apropóján íródott e poszt. A nagyobbik lányomnak volt ez a beceneve születésétől fogva (sok egyéb mellett), de igyekeztünk csak otthon vagy családi körben alkalmazni. 3 éves lehetett, amikor úgy gondoltam, ideje bevezetni az általános kérdést: mi volt ma az ebéd a bölcsiben? Első nap: zöldborsófőzelék. Tényleg? Dájóóóó, anyuci örül, ügyes vagy, hogy emlékeztél. És hát azt Te nagyon szereted! Igaz? Második nap: zöldborsófőzelék. Ma is? Nem fogyott el tegnap, vagy mi? Biztos??? Igen? Jó, én hiszek neked. Harmadik nap: zöldborsófőzelék. Itt már elkezdtem vadul Ranschburg könyveket lapozgatni… A gyerek ma már lassan 6 éves, és jelentem, tegnap végre már nem zöldborsófőzelék volt az ebéd...
1. Morzsa kutya
Alapvetően kedves becenév, nem a legdurvább kategóriából való. Petőfi Sándor: Anyám tyúkja c. verséből ismert Morzsa kutya hűséges jószág volt, tehát mindenképpen lojális munkavállalóval lesz dolgunk. Viszont még most nagyon ügyeljünk arra, hogy fiúgyermekünk NE vagy csak jól átgondolt helyzetben kapja e becenevet, hiszen Morzsa kutyának kifejezetten megtiltották, hogy kedvet kapjon a tyúkhúsra. Rendszeresen arra figyelmeztették, hogy inkább csak barátságban maradjon vele. Szóval kedves anyuka, ha Lajoskát "lemorzsakutyázod", ne csodálkozz, ha csatak buzi lesz nagy korában. Egyébként megfelelő foglalkozás lehet a titkos ügynök, vagy pletyka rovat szerkesztő, netán festőművész Van Gogh stílusban, mert ezen esetekben igen hasznos tulajdonság a fülhegyezés.
2. Tukacsincsilla
Ki ne emlékezne, nagy durranás volt, így nyilván az én korosztályomból való édesanyák és édesapák gondolták úgy, hogy ezt a tüneményes, bolyhos nyuszi tappancsos becenevet illesztik magzatukra. Mindenképpen egy későbbi radikális állatvédővel van dolgunk, aki előszeretettel borít majd piros festéket a gyanútlanul andalgó, bundát viselő személyekre, mindezt rózsaszín szőrmés mamuszban. Ezt leszámítva nyugodt, békés természetű, kiszámítható munkavállaló lesz, de még 46 évesen is szombat délelőttönként logopédushoz fog járni.
3. Varázscerka
Na kérem, ha fiúnak adjuk, már most jelzem, hogy szeretnék a felesége lenni nagyobb korában. Ez tiszta sor. Viszont foglalkozás tekintetében elképzelhető, hogy egy leendő híres mágussal, vagy egy meg nem értett fodrásszal, netán egy gátlástalan dealer-el van dolgunk. Egy biztos, minden tisztítószert és gyógyszert jól el kell zárni előle.
4. Kandúrlány
…. E ?????
5. Zöldborsófőzelék
Ezt azért illesztettem be, hogy elmeséljem, én hogy jártam és minek apropóján íródott e poszt. A nagyobbik lányomnak volt ez a beceneve születésétől fogva (sok egyéb mellett), de igyekeztünk csak otthon vagy családi körben alkalmazni. 3 éves lehetett, amikor úgy gondoltam, ideje bevezetni az általános kérdést: mi volt ma az ebéd a bölcsiben? Első nap: zöldborsófőzelék. Tényleg? Dájóóóó, anyuci örül, ügyes vagy, hogy emlékeztél. És hát azt Te nagyon szereted! Igaz? Második nap: zöldborsófőzelék. Ma is? Nem fogyott el tegnap, vagy mi? Biztos??? Igen? Jó, én hiszek neked. Harmadik nap: zöldborsófőzelék. Itt már elkezdtem vadul Ranschburg könyveket lapozgatni… A gyerek ma már lassan 6 éves, és jelentem, tegnap végre már nem zöldborsófőzelék volt az ebéd...
Kimaradt 6.
Mindig
elmosolyodom, amikor újra megvilágosodik előttem, mennyire mások
vagyunk MI, NŐK és TI, FÉRFIAK. Ahogy egy hétköznapi történetből két
teljesen eltérő következtetést alkotunk, az valami fantasztikus. Na meg
hogy fogalmatok sincs, mikor kell inkább visszavonulni vagy támogatóan
kussolni… az elképesztő vicces. Persze nem állítom, hogy MI, NŐK mindig
kifogástalanul viselkedünk és megfelelően reagálunk,
csak nekünk idő kell ahhoz, hogy ezt belássuk és ... szóval hálásan
köszönjük azt a türelmet, amivel nap mint nap elviseltek bennünket.
Álljon itt erre egy eklatáns példa a mai délelőttből:
- Halló, gyorsan mondd.
- Szia életem, mi újság, mit csináltok, pihengettek?
- Ja, azt, a gyerek hintázik, én meg az egyik kezemmel teregetek, a másikkal gesztenye golyókat hempergetek csokiba, miközben az egyik lábammal a hintát rugdosom, a másikkal dekázgatok. SZERINTED?
- És mi van rajtad?
- ……… ????????? FELELŐSSÉG B*MEG, MEG TEHER, AZ VAN RAJTAM!
- Jó-jó, tudod mit, nyugodtan aludj ma a barátnődnél és ereszd ki a gőzt én elleszek a gyerekekkel. Később még hívlak, csók.
- Hgrrrrrr.......
Azt hiszem, tényleg jobb lesz mindenkinek, ha ma nem alszom itthon.
- Halló, gyorsan mondd.
- Szia életem, mi újság, mit csináltok, pihengettek?
- Ja, azt, a gyerek hintázik, én meg az egyik kezemmel teregetek, a másikkal gesztenye golyókat hempergetek csokiba, miközben az egyik lábammal a hintát rugdosom, a másikkal dekázgatok. SZERINTED?
- És mi van rajtad?
- ……… ????????? FELELŐSSÉG B*MEG, MEG TEHER, AZ VAN RAJTAM!
- Jó-jó, tudod mit, nyugodtan aludj ma a barátnődnél és ereszd ki a gőzt én elleszek a gyerekekkel. Később még hívlak, csók.
- Hgrrrrrr.......
Azt hiszem, tényleg jobb lesz mindenkinek, ha ma nem alszom itthon.
Kimaradt 5.
A
minap zugolvasója voltam a fészen két ismerősöm között zajló
párbeszédnek, ami persze részemről abszolúte legális, mivel a főoldalon
történt mindez. A lényeg az volt, hogy egyikőjük feltett egy fotót,
amellyel illusztrálva leidiótázta azt, aki mellé parkolt (jelzem, tök
szabályosan, bár tény, hogy a parkoló azon részén egyetlen autó sem
volt, csak az a kettő, egymáshoz közel), a másikuk pedig ezen
felháborodva (talán személyes érintettségből) védte az „idiótát”,
mondván nem tudjuk, mi lehet az ok, amiért ő ezt tette, lehet, hogy
kényszeres, de arról nem tehet. Mindegy is, nem foglaltam állást, nem is
volt hozzá semmi közöm, bár szerintem mindkettőjüknek igaza volt.
Viszont ez a beszélgetés megihletett és elgondolkodtam, hogy lehet
együtt élni egy olyan emberrel, aki abban a fajta kényszerességben
szenved, hogy ténylegesen azt cselekszi, amit mondunk neki. Nyilván
tanulható és egy idő után már pontosan tudjuk, mit nem szabad mondani,
de addig? Az első időkben? Hogy nézhet ki egy ilyen kapcsolat? Hát,
összeszedtem pár gondolatot, amit e mögé gondolok… (Kérem, hogy a
kényszeresek, vagy akik ismernek kényszereseket, netán tudnak valakiről,
aki látott már olyat, aki ismert kényszerest és azokat, akik
kényszerből rendszeresen kényszeresnek titulálnak valakit csak azért,
mert szavakat ismétel, szóval senki ne vegye magára, ez csak vicc, poén,
nem pedig sértés, no.)
- Na, figyelj, Tibor, olvasom a receptet, te csináld. Tégy bele három tojást, 250 gr lisztet, egy mk sót. Mi lehet az az mk? Biztos merőkanál, hihihihihi….
- …..
- Tibor, baszki…
- Boldog születésnapot, drágám. A füled érjen bokáig!
- ….
- Tibor, mit csinálsz azzal a súlyzóval?...
- Olyan sötét van, szívem, kérlek gyújtsd fel a lámpát.
- …..
- Halló, tűzoltók!?...
- Tibor, mit gondolsz a szomszéd új feleségéről?
- Semmit.
- Inkább leharapod a nyelved, minthogy elmondd, igaz?
- …. fgrsssshh….
- Jajj, ne haragudj….
- Szívem, ez az úr a másik autóból valamit mutogat neked, húzd le az ablakot.
- Maga idióta barom, mi a francot csinál, verje bele a f*.. az autójába!
- Drágám, drágám neee, ezt nem gondolta komolyan, kérlek…. Áh, ezt én nem bírom, elegem van! Tibor, én elhagylak. És tudod mit!? Szarjál szöget! ….
- Na, figyelj, Tibor, olvasom a receptet, te csináld. Tégy bele három tojást, 250 gr lisztet, egy mk sót. Mi lehet az az mk? Biztos merőkanál, hihihihihi….
- …..
- Tibor, baszki…
- Boldog születésnapot, drágám. A füled érjen bokáig!
- ….
- Tibor, mit csinálsz azzal a súlyzóval?...
- Olyan sötét van, szívem, kérlek gyújtsd fel a lámpát.
- …..
- Halló, tűzoltók!?...
- Tibor, mit gondolsz a szomszéd új feleségéről?
- Semmit.
- Inkább leharapod a nyelved, minthogy elmondd, igaz?
- …. fgrsssshh….
- Jajj, ne haragudj….
- Szívem, ez az úr a másik autóból valamit mutogat neked, húzd le az ablakot.
- Maga idióta barom, mi a francot csinál, verje bele a f*.. az autójába!
- Drágám, drágám neee, ezt nem gondolta komolyan, kérlek…. Áh, ezt én nem bírom, elegem van! Tibor, én elhagylak. És tudod mit!? Szarjál szöget! ….
Kimaradt 4.
A
történet kb. 5 éve kezdődött. Sétáltattam az akkor pár hónapos
gyerekemet rózsaszín babakocsiban, rózsaszín overallban és
kiegészítőkben (neeem, nem egy lakk prádára és színben hozzá passzoló
hónalj pirszingre gondolok, csak sapkasál, sapka, sál), szóval így
róttuk a köröket a közeli parkban. Többen megnézték, volt, aki közelről
is. Hogy most tényleg szép gyerek volt, vagy csak nem volt még aznap
egyetlen felhasznált kommunikációs egységük sem és az arcom is bizalmat
sugárzott, nem tudom, de többen úgy gondolták, beszélgetniük kell
velem. Egy-két példánytól eltekintve rém unalmas és tök hasonló
történeteket kellett végighallgatnom közel 70 év távlatában arról, ki
hogyan szült, szoptatott és mi volt akkor a gyerekneveléssel kapcsolatos
elvárás. Tényleg nem értem, miért gondolták, hogy mindezt meg kell
osztaniuk velem. Azt hitték, csak azért mert szültem egy gyereket máris
egy hullámhosszra kerültünk és juhééé, van már közös témánk? Meg hogy
ezzel a generációs szakadékot hipp-hopp át is ugrottuk és ezzel most
fiatalíthatják magukat? Hát k*vára nem, jó? Inkább engem öregítettek,
nagyon sok évvel… Áh, mindegy, eret vágtam magamon, volt hogy többet is.
Sokszor hosszú telefonokat bonyolítottam közben, vagy amikor egy
pillanatra sztori közben bealudtak, elfutottam a babakocsival egy
félreeső ösvény felé, de mindig rájöttem, ezek elől nincs menekvés.
Hirtelen újra ott termettek, mint a lidércek és kérdezték, merre jártam
és csak mondták, mondták, mondták levegővétel nélkül a sztori
folytatását. Különböző nénik voltak ezek, más-más élethelyzettel, de egy
valami közös volt bennük. Az első kérdésük hozzám. Ezek kérem kivétel
nélkül mind megkérdezték, fiút vagy lányt szültem –e és sétáltatok most
éppen. Ránéztem a pink árnyalatban játszó babakocsira, ami úgy rikított a
szürke parkban, hogy egy vak komondor is megugatta volna és egy
feszültebb napomon vettem a bátorságot és megjegyeztem, hogy fiút
szültem, csak tetszik tudni, ki tudja mit hoz a jövő, így már most
buzinak öltöztetem… Aznap nem beszéltek hozzám.
Eltelt néhány év. A helyszín egy patika. Ketten vagyunk bent a férjemmel, állunk a pénztárnál, én átnyújtom neki az EP kártyámat, hogy fizessen azzal. A gyógyszerész megnézi, ránk néz és megkérdezi, melyikünké a kártya. Mondom neki, hölgyem, rajta van a név. Maga szerint? Jó, ő csak kérdezte. Na ott elhatároztam, elég a rövid hajból, ha hosszabb lett volna, biztos tudta volna, így elkezdtem növeszteni a hajam. Utálom, nem is tetszik, de muszáj. Egészen a múlt hétig így is gondoltam, amikor jöttek hozzánk a szokásos éves kéményellenőrzésre. Két fickó jött, az egyik bement a fürdőbe ellenőrizte a cirkót a másik felvette az adatokat. Kérdezte, ki a tulajdonos. Mondtam, a férjem és én. Majd megkérdezte, én melyik vagyok. Ettől egy fél percre elveszítettem az eszméletem, aztán újra magamhoz tértem, erősen megkapaszkodtam a pultban, felvettem a támadó vipera testhelyzetemet és Jimmy ötödik oktávjának egyik hangján elkezdtem érdeklődni. Hogy mi van? Ez most komoly? Nézd, baszki, ezek itt a melleim. Nem dinnyét loptam, oszt az van ott és nem két kosárlabdát rejtegetek, hogy a végén előhúzzam és meglepiből pattogtassunk egyet lazításképpen. Tényleg nem emlékszel, anyádnak is volt ilyen, amikor ahelyett, hogy boldogan élt volna téged szoptatott. És a hajam? Már legalább 15 centi, nem látod, TE KÖCSÖG! SZERINTED MELYIK VAGYOK? (Szkúzi. A hormonok…) Persze erre nem válaszolt. Aztán nagyon hamar távoztak én pedig azonnal kértem egy időpontot a fodrásztól és egyet a borbélytól…
Eltelt néhány év. A helyszín egy patika. Ketten vagyunk bent a férjemmel, állunk a pénztárnál, én átnyújtom neki az EP kártyámat, hogy fizessen azzal. A gyógyszerész megnézi, ránk néz és megkérdezi, melyikünké a kártya. Mondom neki, hölgyem, rajta van a név. Maga szerint? Jó, ő csak kérdezte. Na ott elhatároztam, elég a rövid hajból, ha hosszabb lett volna, biztos tudta volna, így elkezdtem növeszteni a hajam. Utálom, nem is tetszik, de muszáj. Egészen a múlt hétig így is gondoltam, amikor jöttek hozzánk a szokásos éves kéményellenőrzésre. Két fickó jött, az egyik bement a fürdőbe ellenőrizte a cirkót a másik felvette az adatokat. Kérdezte, ki a tulajdonos. Mondtam, a férjem és én. Majd megkérdezte, én melyik vagyok. Ettől egy fél percre elveszítettem az eszméletem, aztán újra magamhoz tértem, erősen megkapaszkodtam a pultban, felvettem a támadó vipera testhelyzetemet és Jimmy ötödik oktávjának egyik hangján elkezdtem érdeklődni. Hogy mi van? Ez most komoly? Nézd, baszki, ezek itt a melleim. Nem dinnyét loptam, oszt az van ott és nem két kosárlabdát rejtegetek, hogy a végén előhúzzam és meglepiből pattogtassunk egyet lazításképpen. Tényleg nem emlékszel, anyádnak is volt ilyen, amikor ahelyett, hogy boldogan élt volna téged szoptatott. És a hajam? Már legalább 15 centi, nem látod, TE KÖCSÖG! SZERINTED MELYIK VAGYOK? (Szkúzi. A hormonok…) Persze erre nem válaszolt. Aztán nagyon hamar távoztak én pedig azonnal kértem egy időpontot a fodrásztól és egyet a borbélytól…
Kimaradt 3.
Reggel
7 óra. A Wall Street farkasa letöltődött. A család aktív tagjai
elhúztak, a legkisebb megetetve, visszaaltatva, gyorsan megnézem a
filmet, végülis csak három óra, 10-re már végzek is vele, aztán
kezdődhet a nap. Ez volt a terv. Jó kis terv volt, de ehelyett...
7:00 – Play gomb, ezazezaz, induljon a film. Láb felb*sz, kávé a kézben.
7:05 – Jejejejeje. Film leállít. Hogy mi van? Most aludtál vissza. Mi az, hogy jejejejeje? Na jó, kijöhetsz a járókába kicsit, de féléves vagy, légy önálló. Film folytat.
7:15 – Jajajajajajajjj. Film leállít. Jesszusom, fejbe verted magad azzal a kockával? Gyere ide, mutasd. Na, hát mi ebből a tanulság? Na mi? Hogy most alukálnod kellene. Látod milyen fáradt vagy? Higgyél nekem, az anyád vagyok. Gyerek letesz, film folytat.
7:40 – Ennyi kokó láttán megéhezik az ember. Film leállít, szénhidrát csökkentett cipó, sonka, halapennyó. Film folytat.
7:43 – Aztak*vaaaaaaaaaaaa….. Nem hiszem el, baszki, beledörzsöltem a szemembe a halapennyós ujjamat…. Film leállít. Mondom leállít. Nem látok. NEM LÁTOOOOK!
8:05 – Film folytat. Telefon. Halló! Nem, már nincs itthon, dolgozni ment. Igen. Igen megettük, nagyon finom volt. Az is ízlett, meg a kolbász, hát az valami isteni volt. Ja, hogy azt most nem is tetszett pakolni? Alszik. Igen, ilyenkor visszafekszik kicsit, mert igényli. Jól van, oviba ment. Igen, még mindig szeret járni. Vannak, persze, mindig sok barátja van, aztán kiközösítik, de hamar szerez újakat. Igen. Köszönjük, csókolom. Igen, megmondom. Azt is. Film folytat.
8:23 – Skype hívás. Neeeeeee, most neeeeeee. Gyorsan lebuktam a kanapé mögé, ettől magamra borítottam a maradék kávém, de közben rájöttem, hogy addig nem látnak, amíg fel nem veszem. Baszki, tényleg nem vagyok normális. Hangosan röhögök… :-DDD
8:25 – Pólócsere. Film folytat.
8:27 – Jejejejejeje………
.
.
14:50 – Na, ez a film tényleg k*va hosszú volt.
7:00 – Play gomb, ezazezaz, induljon a film. Láb felb*sz, kávé a kézben.
7:05 – Jejejejeje. Film leállít. Hogy mi van? Most aludtál vissza. Mi az, hogy jejejejeje? Na jó, kijöhetsz a járókába kicsit, de féléves vagy, légy önálló. Film folytat.
7:15 – Jajajajajajajjj. Film leállít. Jesszusom, fejbe verted magad azzal a kockával? Gyere ide, mutasd. Na, hát mi ebből a tanulság? Na mi? Hogy most alukálnod kellene. Látod milyen fáradt vagy? Higgyél nekem, az anyád vagyok. Gyerek letesz, film folytat.
7:40 – Ennyi kokó láttán megéhezik az ember. Film leállít, szénhidrát csökkentett cipó, sonka, halapennyó. Film folytat.
7:43 – Aztak*vaaaaaaaaaaaa….. Nem hiszem el, baszki, beledörzsöltem a szemembe a halapennyós ujjamat…. Film leállít. Mondom leállít. Nem látok. NEM LÁTOOOOK!
8:05 – Film folytat. Telefon. Halló! Nem, már nincs itthon, dolgozni ment. Igen. Igen megettük, nagyon finom volt. Az is ízlett, meg a kolbász, hát az valami isteni volt. Ja, hogy azt most nem is tetszett pakolni? Alszik. Igen, ilyenkor visszafekszik kicsit, mert igényli. Jól van, oviba ment. Igen, még mindig szeret járni. Vannak, persze, mindig sok barátja van, aztán kiközösítik, de hamar szerez újakat. Igen. Köszönjük, csókolom. Igen, megmondom. Azt is. Film folytat.
8:23 – Skype hívás. Neeeeeee, most neeeeeee. Gyorsan lebuktam a kanapé mögé, ettől magamra borítottam a maradék kávém, de közben rájöttem, hogy addig nem látnak, amíg fel nem veszem. Baszki, tényleg nem vagyok normális. Hangosan röhögök… :-DDD
8:25 – Pólócsere. Film folytat.
8:27 – Jejejejejeje………
.
.
14:50 – Na, ez a film tényleg k*va hosszú volt.
Kimaradt 2.
Ki
ismeri a Kívánságkosár című műsort a Dunán? Ez az, amikor élő adásban,
akár határon túlról is betelefonálhatnak emberek és kérhetnek nótákat,
színdarab részleteket, bármit. A betelefonálók, levélírók átlag életkora
cca. 85 év. Ezzel alapvetően nincs is probléma, miért ne kérhetnének
bármit, amiről emlékezhetnek a régi időkre ezek a drága idős nénik és
bácsik. Mert tényleg azok. Csak éppen a telefonálási
kultúra, az ingerszegény környezet által kiváltott közlési kényszer, a
nagyothallás, vagy e három fogalom izgalmas elegye… Szóval én csak
mostanában találkoztam ezzel a műsorral először, de azóta – ha eszembe
jut – tudatosan odakapcsolok, mert amit ott hallok és látok, az kérem
semmihez sem hasonlítható élmény. Konkrétan minden alkalommal betérdelek
és két kézzel tépem a szőnyeget, miközben vinnyogva, sugárban sírom ki
az összes könnyem.
Néhány részlet a műsorból:
A SÜKET:
- Hohó, de itt is van a telefon másik végén egy kedves nézőnk. Ez a kívánságkosár, jó napot kívánok!
- Halló!
- Itt vagyok, hallom Önt.
- Halló!?
- Jól hallom, kérem, mondja el, miért hívott bennünket.
- Halló!!!!?????
- Jó napot kívánok, hallgatjuk a kívánságát!
.
.
. (ez még ment pár percig, majd…)
- Biztosan rossz számot hívtam. (ÉS LERAKTA!)
A műsorvezető ajkain halvány mosoly látható. De nem adja fel, kéri a következő betelefonálót.
A KÖZLÉSI KÉNYSZERES:
- Kívánságkosár, jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, jajj, ha tudnák, mióta hívom magukat, drága Tanár Úr (első elpityeredés)…
- Üdvözlöm, megmondaná a kedves nevét?
- Parancsol?
- Kihez van szerencsénk?
- Buksi Józsefné vagyok, Amália néni. Tudja, már 87 éves vagyok… (második elpityeredés)
- Amália néni, mit szeretne kérni tőlünk?
- A drága férjem, tudja Tanár Úr, már 3 éve, hogy itt hagyott engem. (harmadik, hosszú elpityeredés. Ilyenkor a stúdióban csend, a műsorvezető áll, mint f*sz a lakodalomban, arcát, annak teljes mimikai hiányával egy profi pókerjátékos is megirigyelhetné, bár én látom, hogy néha átvillan rajta egy-egy halvány mosoly..)
- Az emlékezés jó dolog, Amália néni.
- Igen, és tudja Tanár Úr, olyan jó ember volt az én férjem. (negyedszer rí) Ő mindent megcsinált, az állatokat etette hajnalban, aztán a ház körül tücskérezett (E?) egész nap, épp csak egy falatot enni gyütt be. Jó, néha megitta a maga kis borocskáját, de ki nem, Tanár Úr, ki nem? De megmondták itt a faluban, hogy olyan jó ember, mint a Józsi volt, olyan nem sok van már, és tudja Tanár Úr, nekem nagyon hiányzik, mert olyan egyedül vagyok, a gyerekek is olyan ritkán gyünnek az onokákkal, és olyan nagyon egyedül vagyok, a szomszédasszonyom a Margit is néha átgyün, de én szinte soha ki nem teszem a lábam. Tanár Úr, mondja meg, miért kell még élnem? Miért nem mehetek a férjem után, meddig kell még szenvednem? (hosszú sírás megint)
- Amália néni, mit szeretne kérni tőlünk, hátha tudunk segíteni, hogy jobban érezze magát.
- (orrfújás hangosan, sokááááig, közben a stúdióban csend és hullaszag. A műsorvezető addig alszik egyet nyitott szemmel, majd hirtelen felhorkant, erre megébred és tovább figyel.)
- Drága Tanár Úr, a Nyári Károlytól kérem szépen az Én voltam boldogabb számot, és küldöm a drága Tanár Úrnak és Noémikének (szerk.: műsorvezető társ, háttérben van, éppen nem látszik, de a következő jelenetben ki van sírva a szeme és még rázkódik kicsit.)
- Köszönöm és minden jót Amália néni!
- Igen, és tudja, amikor a férjemmel közösen leültünk vacsorálni, akkor olyan jó volt, nem beszéltünk sokat, de együtt ülni is jó volt. És …..
Ez nagyjából még két percig ment, közben a műsorvezetőt mutatták végig. Ha jobban megfigyeltük, lehetett látni rajta, hogy már a harmadik mondat után legszívesebben elküldte volna a betelefonálót a náthás picsába és olyan lendülettel hagyta volna el a stúdiót, hogy még kondenzcsíkot is hagyott volna maga után…
Ezért a következő jelenetben már nem ő, hanem Noémike van. Tanár Urat addig kint ápolják, törölköző a nyakában, légzési instrukciókkal látják el, kicsit masszírozzák a nyakát, majd visszavarrják az arcát a helyére és nyugtató zöld teát itatnak vele.
A LEHETŐSÉGET MAXIMÁLISAN KIHASZNÁLÓ, TÖMÖR
- Halló, jó napot kívánok, ez a kívánságkosár, Noémike vagyok!
- Jó napot kívánok, drága Noémike! Morzsi Antalné Pirike vagyok Alsószentmámorból és a Nem vagyok én apáca című dalt szeretném kérni a Zalatnay Cinikétől.
- És kinek küldi? (No, ezt a kérdést Noémike később hatvankilencszer megbánta és azóta is felriad leizzadva éjjelente és önkívületi állapotban veri a fejét a mellette lévő hideg falba, miközben mantrázza: soha többet nem kérdezem meg, kinek küldi. Soha többet nem kérdezem meg, kinek küldi. Soha többet…..
- Noémike, hát küldeném Bazsi Jánosnak Felsőszentmámorba és a kedves családjának, lányának Jucinak, fiának Béninek és annak a feleségének, Helgának, akiknek olyan sokat köszönhetek. Továbbá küldeném a Nugát Bélának és kedves feleségének, Mortadellának Szigettárkonyosba, és az ő gyerekeinek Jenőnek és Bellának és a drága unokáknak, Mórickának és Pitykének. A szomszéd tanyára küldeném még a Ferinek és a csicskájának, Imrének. Aztán küldöm még drága barátnőmnek, Szeles Évikének Mocskosládára, Évike kutyáinak, Büdinek és Rohadásnak, akiket nagyon szeretek, tudja Noémike, az egyik tacskó, nagyon jól nyal, a másik nagy házőrző, vele még nem próbáltam. Szóval küldeném még az összes régi osztálytársamnak, (felsorolja), mindegyik volt munkatársamnak (felsorolja!), valamint az egész stábnak, maguknak, Noémikém és drága Tanár Úrnak, és persze mindenkinek, aki szereti.
Közel 12 perc (!) után búcsúzott el a betelefonáló. Noémikét eközben végig mutatták, de csak melltől felfelé. Alul a kezével közben lejátszott 10 piros pacsit, megnyert három römit, négy szettet online teniszben, levágták, újra lakkozták a körmeit, kapott egy teljes lábszárgyantát, HPV rákszűrést és még egy jelenetet is leforgattak vele a Pavlov bulája következő epizódjához…
Néhány részlet a műsorból:
A SÜKET:
- Hohó, de itt is van a telefon másik végén egy kedves nézőnk. Ez a kívánságkosár, jó napot kívánok!
- Halló!
- Itt vagyok, hallom Önt.
- Halló!?
- Jól hallom, kérem, mondja el, miért hívott bennünket.
- Halló!!!!?????
- Jó napot kívánok, hallgatjuk a kívánságát!
.
.
. (ez még ment pár percig, majd…)
- Biztosan rossz számot hívtam. (ÉS LERAKTA!)
A műsorvezető ajkain halvány mosoly látható. De nem adja fel, kéri a következő betelefonálót.
A KÖZLÉSI KÉNYSZERES:
- Kívánságkosár, jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, jajj, ha tudnák, mióta hívom magukat, drága Tanár Úr (első elpityeredés)…
- Üdvözlöm, megmondaná a kedves nevét?
- Parancsol?
- Kihez van szerencsénk?
- Buksi Józsefné vagyok, Amália néni. Tudja, már 87 éves vagyok… (második elpityeredés)
- Amália néni, mit szeretne kérni tőlünk?
- A drága férjem, tudja Tanár Úr, már 3 éve, hogy itt hagyott engem. (harmadik, hosszú elpityeredés. Ilyenkor a stúdióban csend, a műsorvezető áll, mint f*sz a lakodalomban, arcát, annak teljes mimikai hiányával egy profi pókerjátékos is megirigyelhetné, bár én látom, hogy néha átvillan rajta egy-egy halvány mosoly..)
- Az emlékezés jó dolog, Amália néni.
- Igen, és tudja Tanár Úr, olyan jó ember volt az én férjem. (negyedszer rí) Ő mindent megcsinált, az állatokat etette hajnalban, aztán a ház körül tücskérezett (E?) egész nap, épp csak egy falatot enni gyütt be. Jó, néha megitta a maga kis borocskáját, de ki nem, Tanár Úr, ki nem? De megmondták itt a faluban, hogy olyan jó ember, mint a Józsi volt, olyan nem sok van már, és tudja Tanár Úr, nekem nagyon hiányzik, mert olyan egyedül vagyok, a gyerekek is olyan ritkán gyünnek az onokákkal, és olyan nagyon egyedül vagyok, a szomszédasszonyom a Margit is néha átgyün, de én szinte soha ki nem teszem a lábam. Tanár Úr, mondja meg, miért kell még élnem? Miért nem mehetek a férjem után, meddig kell még szenvednem? (hosszú sírás megint)
- Amália néni, mit szeretne kérni tőlünk, hátha tudunk segíteni, hogy jobban érezze magát.
- (orrfújás hangosan, sokááááig, közben a stúdióban csend és hullaszag. A műsorvezető addig alszik egyet nyitott szemmel, majd hirtelen felhorkant, erre megébred és tovább figyel.)
- Drága Tanár Úr, a Nyári Károlytól kérem szépen az Én voltam boldogabb számot, és küldöm a drága Tanár Úrnak és Noémikének (szerk.: műsorvezető társ, háttérben van, éppen nem látszik, de a következő jelenetben ki van sírva a szeme és még rázkódik kicsit.)
- Köszönöm és minden jót Amália néni!
- Igen, és tudja, amikor a férjemmel közösen leültünk vacsorálni, akkor olyan jó volt, nem beszéltünk sokat, de együtt ülni is jó volt. És …..
Ez nagyjából még két percig ment, közben a műsorvezetőt mutatták végig. Ha jobban megfigyeltük, lehetett látni rajta, hogy már a harmadik mondat után legszívesebben elküldte volna a betelefonálót a náthás picsába és olyan lendülettel hagyta volna el a stúdiót, hogy még kondenzcsíkot is hagyott volna maga után…
Ezért a következő jelenetben már nem ő, hanem Noémike van. Tanár Urat addig kint ápolják, törölköző a nyakában, légzési instrukciókkal látják el, kicsit masszírozzák a nyakát, majd visszavarrják az arcát a helyére és nyugtató zöld teát itatnak vele.
A LEHETŐSÉGET MAXIMÁLISAN KIHASZNÁLÓ, TÖMÖR
- Halló, jó napot kívánok, ez a kívánságkosár, Noémike vagyok!
- Jó napot kívánok, drága Noémike! Morzsi Antalné Pirike vagyok Alsószentmámorból és a Nem vagyok én apáca című dalt szeretném kérni a Zalatnay Cinikétől.
- És kinek küldi? (No, ezt a kérdést Noémike később hatvankilencszer megbánta és azóta is felriad leizzadva éjjelente és önkívületi állapotban veri a fejét a mellette lévő hideg falba, miközben mantrázza: soha többet nem kérdezem meg, kinek küldi. Soha többet nem kérdezem meg, kinek küldi. Soha többet…..
- Noémike, hát küldeném Bazsi Jánosnak Felsőszentmámorba és a kedves családjának, lányának Jucinak, fiának Béninek és annak a feleségének, Helgának, akiknek olyan sokat köszönhetek. Továbbá küldeném a Nugát Bélának és kedves feleségének, Mortadellának Szigettárkonyosba, és az ő gyerekeinek Jenőnek és Bellának és a drága unokáknak, Mórickának és Pitykének. A szomszéd tanyára küldeném még a Ferinek és a csicskájának, Imrének. Aztán küldöm még drága barátnőmnek, Szeles Évikének Mocskosládára, Évike kutyáinak, Büdinek és Rohadásnak, akiket nagyon szeretek, tudja Noémike, az egyik tacskó, nagyon jól nyal, a másik nagy házőrző, vele még nem próbáltam. Szóval küldeném még az összes régi osztálytársamnak, (felsorolja), mindegyik volt munkatársamnak (felsorolja!), valamint az egész stábnak, maguknak, Noémikém és drága Tanár Úrnak, és persze mindenkinek, aki szereti.
Közel 12 perc (!) után búcsúzott el a betelefonáló. Noémikét eközben végig mutatták, de csak melltől felfelé. Alul a kezével közben lejátszott 10 piros pacsit, megnyert három römit, négy szettet online teniszben, levágták, újra lakkozták a körmeit, kapott egy teljes lábszárgyantát, HPV rákszűrést és még egy jelenetet is leforgattak vele a Pavlov bulája következő epizódjához…
Kimaradt 1.
Felhívták kedves olvasóim a figyelmem, hogy bár én azt hittem, párhuzamosan, egyazon adattartalommal vezetem a blogom itt és a FB-on, de most kiderült, jó néhány bejegyzés csak oda került fel, ide pedig nem. Ezeket most igyekszem egymásutániságában pótolni. Köszönöm a jelzést!
Tegnap éjjel egy kicsit újra gyerek voltam. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk az öcsémmel Anyu hálószobájában. Néha odabújtunk Anyuhoz, ő megölelt bennünket, de menet közben, úgy éjfél körül ő elfáradt, nem bírta a tempónkat és beszélgetésünk halk zajában, a hangunkat hallva, békésen és mosolyogva elaludt. Még a villanyt is lekapcsolta, amikor már elfelejtette, hogy még ott vagyunk. Minket nem zavart, korom sötétben is folytattuk. Egész sokáig, hajnalig gyűrtük egymást és többször megváltottuk a világot. Én eközben a sötétben folyamatosan az arcomon kapargattam egy sebet, önkéntelenül, a végén már mindkét kezemmel. Aztán amikor végleg megfáradtunk, én jeleztem, hogy elindulok a szobám irányába, így elbúcsúztunk. A folyosóra lépve összefutottam az 5 éves lányommal, aki éppen a mosdóba igyekezett. Látta, ahogy kiléptem anyu szobájából, felkapcsolta a villanyt, de akkor hirtelen kikerekedtek a szemei, legörbült a szája, elkezdte kapkodni a levegőt és csak annyit kérdezett: - Anya, Te megölted a mamát??? És akkor a kezeimre néztem. Baszki, az arckaparástól mindkét kezem csuklóig véres volt…
Tegnap éjjel egy kicsit újra gyerek voltam. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk az öcsémmel Anyu hálószobájában. Néha odabújtunk Anyuhoz, ő megölelt bennünket, de menet közben, úgy éjfél körül ő elfáradt, nem bírta a tempónkat és beszélgetésünk halk zajában, a hangunkat hallva, békésen és mosolyogva elaludt. Még a villanyt is lekapcsolta, amikor már elfelejtette, hogy még ott vagyunk. Minket nem zavart, korom sötétben is folytattuk. Egész sokáig, hajnalig gyűrtük egymást és többször megváltottuk a világot. Én eközben a sötétben folyamatosan az arcomon kapargattam egy sebet, önkéntelenül, a végén már mindkét kezemmel. Aztán amikor végleg megfáradtunk, én jeleztem, hogy elindulok a szobám irányába, így elbúcsúztunk. A folyosóra lépve összefutottam az 5 éves lányommal, aki éppen a mosdóba igyekezett. Látta, ahogy kiléptem anyu szobájából, felkapcsolta a villanyt, de akkor hirtelen kikerekedtek a szemei, legörbült a szája, elkezdte kapkodni a levegőt és csak annyit kérdezett: - Anya, Te megölted a mamát??? És akkor a kezeimre néztem. Baszki, az arckaparástól mindkét kezem csuklóig véres volt…
2014. szeptember 1., hétfő
Hepibődé
1 éves lett a blogom. Lám, ezt is megértük. Köszönöm. Elsősorban Nektek, hogy olvastok, hogy támogattok, hogy szerettek. Mondhatnám, hogy ez ad erőt, de ez nem igaz, mert a puffin...
Ez egy tömény nap volt. Reggel idegbaj, első nap az oviban. Én kitéptem a maradék hajam, miközben a majdnem 6 éves nyugtat, anya, don't fos, don't fos. A másiknak egyszerre három foga jön, sír, tiszta ideg, már fakockával is fejbe verte magát többször, de nem javult. Később 8 kiló szilva eltárolása nehezebb időkre, meg aztán tök sokáig tartott törölni a facebook profilomat. De lassan vége ennek a napnak is. És akkor most felpattintok egy üveg rozét, mert megérdemlem és koccintok Rátok is. Egs! :-)
Ez egy tömény nap volt. Reggel idegbaj, első nap az oviban. Én kitéptem a maradék hajam, miközben a majdnem 6 éves nyugtat, anya, don't fos, don't fos. A másiknak egyszerre három foga jön, sír, tiszta ideg, már fakockával is fejbe verte magát többször, de nem javult. Később 8 kiló szilva eltárolása nehezebb időkre, meg aztán tök sokáig tartott törölni a facebook profilomat. De lassan vége ennek a napnak is. És akkor most felpattintok egy üveg rozét, mert megérdemlem és koccintok Rátok is. Egs! :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)