Már régóta fontolgatom, hogy pólókat, vagyis inkább pólófeliratokat fogok tervezni. Ezt még úgysem csináltam...Az első pólóimra ezeket a szövegeket tervezem:1. NEM VAGYOK TERHES. DAGADT VAGYOK.
2. A GYEREKRE MOSOLYGOK, ANYUKA, NEM APUKÁRA! (szerk.: Ezt akkor, ha a gyerek apuka ölében van... sok ilyen szituba futottam már bele, ezért kell (!) ez a póló...)
3. (női pólóra, mellrésznél) HA EZT ITT MIND VÉGIG TUDTAD OLVASNI, AZ MÁR SZEXUÁLIS ZAKLATÁS!
agglegényeknek vagy kollégistáknak:
4. (kívülre, vagyis színére) HÉTFŐ
(a póló belső oldalára, vagyis fonákjára) KEDD
5. (színe) SZERDA
(fonák) CSÜTÖRTÖK
6. (színe) PÉNTEK
(fonák) HÉTVÉGE
7. (ha orvoshoz megyünk és magányra vágyunk, a várótermi várakozáshoz ezeket vegyük fel)
- SAJNOS NÉMA VAGYOK, DE KÖSZÖNÖM, HOGY MEGPRÓBÁLT BESZÉLGETNI VELEM.
- ÁLMOMBAN FOLYTON FECSEGŐ, IDŐS HÖLGYEKET GYILKOLOK...
- NAGYMAMA KOMPLEXUSOM VAN. HA HOZZÁM SZÓL, ODA KELL BÚJNOM. VÁLLALJA?
Meg ilyenek.... angulatjel
Neked is van valami frappáns szöveged vagy bármilyen ötleted? Ne tartsd magadban! smile hangulatj
Pólógyártók vagy kreatív irodák felkéréseit örömmel vállalom!
Évindító elmélkedések… avagy pozitív gondolatokkal indítani egy új, tiszta évet jobb, mint nem. Nem? De. Nemde? De. De nem? De…
Amikor nap mint nap átjárja a szíved a melegség, és úgy gondolsz a
múltra, annak minden igazságtalan bántásával, hogy már semmi nem fáj.
Amikor nincs már benned tüske, és őszintén ki tudod mondani:
Megbocsátok. Amikor azt az embert, akit nagyon szeretsz, el tudod engedni
csak azért, hogy neki jobb legyen. Amikor büszkén kihúzod magad az
utcán és már nem félsz belenézni az emberek szemébe. Amikor te vagy az,
aki először rámosolyog a másikra. Amikor már nem dühít fel, ha valaki
másképp gondolja. Amikor azt látod, hogy amit teszel, jó hatással van
másokra. Amikor azt érzed, hogy fontos a létezésed. Amikor szereted azt
az embert, aki visszanéz rád a tükörből. Amikor nem csak fehér van és
fekete, hanem van citromsárga, orgona lila, rózsaszín, mélyzöld,
égszínkék. Amikor a nap akkor is süt neked, amikor éppen szürke az ég.
Amikor élvezed a csendet és másokat is képes vagy elcsendesíteni....
Akkor a helyeden vagy. Megérkeztél. Elkezdheted tanítani mindezt.
Boldogságot hajszoló, Drága Barátaim! Álljatok
most meg egy pillanatra és nézzetek szét magatok körül. Mit láttok?
(Hagyok időt......) Nos? Ha jól körbenézünk, igazából... szeretet,
szerelem vesz minket körül. Legyen az elérhető, kézzel fogható,
vagy netán ma még elérhetetlennek tűnő, de mégis szívünket reménnyel
átmelegítő, pompás és földöntúli élmény. Bármelyikben legyen is
részetek, szívből kívánom Mindannyiótoknak, hogy ez az érzés soha ne
szűnjön meg! Mert vágyak, célok nélkül az életünk csak egy kiszáradt
sivatag, ahol nem tudunk és nem is akarunk létezni. Szívem minden
szeretetével kívánok Nektek izgalmas kalandokkal teli, csodaszép boldog
új évet!!!!
December 28. 8:45, kávé (bele pici béélisz),
Linda 5. rész, fél szemmel facebook. Látom, mindenki őrjöngve posztolja a
hóesést. Mire én odajutottam, hogy kihúzzam a függönyt, már el is
olvadt. Na, erről ennyit. (Azért a „gyorsan szánkófényezőt
keresek” és a „forgalombénulás lesz itt hamarost, megláttyátok MIND”
posztokon elég jót nevettem.) Erről persze megint eszembe jutott egy
történet abból az időből, amikor még tényleg volt télen hó. Nem volt az
olyan régen, 5 éve történt. Szofi egy éves volt, amikor anyukámékhoz
tartottunk karácsonyra, de a cél előtt 1 km-re megadta magát az autónk,
pont a hegy lábánál (nem, nem combtőnél, hanem úgy bokánál, vagy
talpnál, inkább). Szegény, nem tudta megugrani a havas meredek emelkedőt
felfelé. Mit volt mit tenni, elővettük a szánkót a csomagtartóból. Mert
hólánc, az minek. Szánkó, az kell! „Legalább a gyereket ne kelljen
cipelni” – megállapítással a ródlira felgumipókoztuk az egy éves
gyereket, aki tetőtől talpig jól be volt bugyolálva, asse tudtuk, melyik
az eleje és melyik a vége, majd felszívtuk magunkat eltökéltséggel és
megindultunk felfelé a hegyen. Először sírt, sírdogált, gondolom nem
teljesen értette a szitut, aztán szépen elcsendesedett. Mondtam is a
férjemnek, látod, megszokta hamar, milyen okos ez a gyerek. A hegy
teteje előtt pár méterrel muszáj volt megállni orrot fújni, és akkor
hátra is fordultam. Látom, hogy a szánkót elég régóta fejjel lefelé
húzzuk, Szofi pedig jó régóta arccal a hóban utazott, de szerintem
igenis tetszett neki, mert meg sem mukkant. Amikor visszafordítottuk,
elég csúnyán nézett ránk és mire azt az egy-két evőkanálnyi havat
kiszedtük a szájából, már hangot is adott boldogtalanságának. Tudom,
ezen nagyon kellett volna sírnunk, rémüldöznünk, de a duzzogáson kívül
láthatóan semmi baja nem volt, és hát …. de miért is szépítsem, mi
annyira röhögtünk, hogy ettől felmelegedtünk és sokkal vidámabban tettük
meg a még előttünk álló cca. 1 km-es utat. Ezzel méltán nyertük el az
év szülői díjat 2009-ben (is)... Szofi (mittomén mér) azóta sem szeret
szánkózni és múltkor kifigyeltem, hogy a zsebpénzéből minden hónapban
félretesz pszichológusra…
A mai menü: Charmant Rosé pezsgő. A
pezsgőmben a falon lévő tükör látszik, amit éppen takarít a férjem.
Mondtam neki, hogy most ne csinálja egy kicsit, de ő csinálta. És mivel
én egy végtelenül jó természetű feleség vagyok és egyébként sem vagyok
vitatkozós fajta, hát hagytam. Tudom-tudom, most azt gondoljátok, milyen
szerencséje van velem. Hát, mi tagadás… Na, csííírsz! Végül is már
elmúlt dél, vagy mi…
December 26. A helyzet keleten fokozódik. Enni
már senki nem bír, piálni viszont annál inkább. Így hát, ma is
megemlékezem emberekről, úgy döntöttem ma azokról, akik ma tartják
névnapjukat, név szerint (főleg) az Istvánokra gondolok. Aztán ahogy
ezt most leírtam, máris eszembe jutott a régi telekszomszédunk, Pista
bácsi, aki gyerekkoromban naponta többször elpöfögött a telkünk előtt,
de soha nem állt meg, csak letekerte a trabi ablakát és
fátyolos-rekedtes hangján rendszerint odakurjantott az utcán játszó
öcsémnek, hogy "Kinn a pöcsöd!". Ezen ő 5 évesen nagyokat kacagott, 10
évesen már csak félmosoly volt, utána meg már vendetta... Egyszer az
anyukám home made ischlerekkel próbált a szomszédoknak kedveskedni, így
megkérte "pöcsöst", vigyen át pár ischlert a Pista bácsiéknak is. Egy
tálcára helyezett párat, amivel ő el is indult a két telekkel odébb álló
faházhoz. Mivel teraszosak a telkek, ezért viszonylag gyorsan mélyül,
rosszabb, mint egy bányató, és hát a tesóm (véletlenül -e vagy
dehogynem, ki tudja már azt) úgy pofára esett a tálca ischlerrel, hogy
hason csúszott be a faház bejáratához Pista bácsi lábai elé, az
ischlerek pedig morzsáikra hullva szanaszét hevertek az ágyások között.
Felállt, félénken leporolta magát és csak annyit mondott elcsukló
hangon: - Őőőő, anyukám küldött ischlert... Ezen Pista bácsi annyira
elkezdett röhögni, hogy az egész utca összecsődült. Hát, akkor ennek és szegény Pista bácsinak emléket állítva csíííírsz! Ma gin tonic a menü...
