A mantra ereje

Sajnos még nem készült el a saját tervezésű pólóm várótermi verziója, de már nagyon várom. Igen, megint megtalált egy. Ülök a 178. sorszámommal és azt figyelem, ki hogyan furakszik a másik elé, milyen kifinomult módszerekkel dolgoznak, ki jött előbb, ki jött később, hogy a vitás helyzeteket (szakmámból eredően) ha kell, annak rendje és módja szerint a lehető legobjektívebben el tudjam rendezni, win-win-re törekedve. Miközben lelkesen végzem az önkéntes munkám, bejön egy öregasszony és bár van jó pár hely – tényleg, tágas és szép új nagy várótermet építettek nemrég – a nyanya persze, hogy a mellettem lévő húszcentis kib*szott szűk placcra bírja bepréselni az amúgy méretes nagy p*csáját. Vettem egy mély lélegzetet és befelé jó erősen mantráztam, hogy márpedig kivételek léteznek, igenis léteznek, vannak, jelen vannak, és nekem ebben kell hinnem. Deeeee nem. Nem léteznek. Ez szinte az első másodpercben kiderült, ahogy befészkelte magát és a jobb könyökével finoman orrba kormányozott, majd elnézést sem kérve ugyanezt megtette még egyszer, majd még egyszer. Hát hány extra réteget tetszett felvenni ma 11 fokban, komám asszony!? Próbáltam volna arrébb csúszni, de mellettem már egy k*va nagy eukaliptuszfa volt és ha koala volnék, boldogan másztam volna fel rá, vissza sem nézve, de… nem vagyok. Így maradtam. Tűrtem. Cirka 5 perc után sikerült minden réteget lebontania magáról és talán az elhelyezkedése is véglegesnek tűnt. Mindezen túl is tettem magam azonnal, de akkor jött az, amitől a legjobban féltem. Megnyalta kétszer a szája szélét, szépen, komótosan, hallottam, ahogy a vízhiányos, rúzstól csimbókos ajkai összetapadnak és elkezdenek nyílni és…….. igen. Feltette az első kérdését. 
- Tudja aranyos, ki volt az utolsó? 
Én, mint aki csak részben normális, gondoltam, ez hátha bejön:
- Az utolsó Mohikán? Hehehehehe (idétlen nevetés)
Félrebillentette kicsit a fejét, de nem tágított.
- Ki után következem, kedveském? – kérdezte megértő mosollyal.
- Jaaa, a zöld öltönyös, állandóan fésülködő, 80 körüli, hideg ekcémával küzdő idős úr után úgy 2 óránál.
- Köszönöm. – mondta mosolyogva, majd kinyitotta a retiküljét és elővett egy könyvet.

Mi???? Ezt nem hiszem el. Nincs több kérdés!? Semmi kórtörténet 957-től kezdődően? Meg tanácsok gyereknevelésből? Időjárási előrejelzések vagy piaci árfolyam a répáról-kelbimbóról? Wtf????

Hát, ezt is megértük. Boldogan húztam ki magam és dőltem hátra egyszerre. Elismerő mosollyal néztem újra oldalra arra a hölgyre, aki ezáltal egy csapásra szimpatikussá vált. Aztán ahogy teltek-múltak a percek, annyira unatkoztam, hogy gondoltam, beszédbe elegyedek vele. Megkérdeztem, mit olvas, mi a problémája, merre lakik, gyalog jött –e és hogy képzelje, én már harmadszorra jövök az elmúlt két hétben, mert nem sikerül meggyógyulnom ésatöbbi… Most, hogy visszagondolok, szerintem k*vára idegesítettem. :-)

Egy vállalati farsang margójára...

A már jó előre beharangozott és a PR-os/marketinges kollégák mókás(nak gondolt) transzparenseivel reklámozott vállalati farsang az év egyik legjobban várt eseménye egy cég életében. Ezt jellemzően csak a karácsonyi parti múlja felül, ám arról majd annak szezonjában ejtek szót. De most itt a Farsang, áll a bál, keringőzik a kanál, vagy valami ilyesmi… 
Mindenki készül rá, lázasan kutat a jelmezötletek között, a munkaidő nagy részében legális klikkesedés tapasztalható a folyosókon, az étkezőben, a mosdók környékén, vagy csak egy-egy kreatívabb kolléga számítógépe előtt. Mindenki arcán őszinte mosoly és jóleső izgalom látható. Most még.... Aztán telnek-múlnak a napok, és ahogy lenni szokott, eljön végül a farsang estéje. 
Sorra érkeznek a csavarhúzónak, vad cowboy-nak, építésvezetőnek, Pocahontasnak vagy csillám póninak öltözött kollégák, büszke és magabiztos mosollyal az arcukon, akik mindaddig remek hangulatban vannak, míg be nem lépnek a helyszínül szolgáló, ámde kellően fényűző terembe, amit két hete nagy nehezen sikerült a vezig asszisztensének lefoglalni, némi barterért cserébe...
Belépve ugyanis azt tapasztalják, hogy a bejárattól csupán 20 méterre lévő nagyobb kerek asztalt bizony a vállalat felsővezetői állják körbe elegánsan, az urak kivétel nélkül szmokingban, a hölgyek pedig nagyestélyiben, ofkorsz. Kezükben nemes kristályból készült pezsgős vagy boros pohár fekszik, ami már-már összeolvad a kezükkel, olyan kecsesen tartják. Egyszerre fordulnak oda, rád néznek és kivétel nélkül elmosolyodnak, amely mögött megannyi érzelem, kérdés és kétely sorakozik. És mivel ők a döntéshozók, sosem tudod, éppen mire gondolnak. Lehet benne „Jajj, de cuki, hát tényleg komolyan vette, hogy be kell öltözni?” gondolat, vagy „Jézusom, ki vette fel ezt a pszichopatát?” netán a „Hmm, de jól áll neki ez a jelmez. Felvehetné máskor is…” meg hasonlók. Ezzel szemben ott állsz Te, a világ legbénább jelmezében és amit addig viccesnek gondolták, hirtelen szánalmassá válik és nem tudod magad olyan picire összecsomagolni, amilyenre igazából szeretnéd. Fogod hát a maradék önbizalmad, veszel egy nagy levegőt és hátra sem nézve olyan részidőt futsz az első pultig, hogy Ben Johnson is megirigyelné. Ott már várnak hűséges barátaid, R2D2, egy feszes domina, Dorka és Totó, meg a jó Püspök úr, akik addigra már újra motiváltra itták magukat és átérző vállveregetéssel üdvözölnek a csapatban. A céges italszámla persze az egekbe rúg, te pedig ott és akkor megfogadod, hogy soha többé nem öltözöl be és nem csinálsz hülyét magadból. Ám jobb ha tudod, hogy jövőre újra megteszed, és ugyanúgy várni fogod, mint idén…

Be, be...

"Világbéke, avagy harmóniára törexünk MIND" című rovatunkból... smile hangulatjel

Egyszer azt mondta nekem valaki, talán álmomban, hogy amikor nagyon fáj és legszívesebben feladnád, vonulj félre egy csendes helyre, hunyd be a szemed, bontsd ki a szárnyaid és gondolatban repülj a felhők fölé, ahol mindig szikrázóan süt a nap. Nézz körül. Csend van. Egyedül vagy. Hát használd ki! Fürödj meg a napsugarakban, lubickolj, hemperegj, nyújtózkodj, élvezd a melegét, érezd, ahogy átmelegít, feltölt és engedd, hogy megvilágosítson. Ne ellenkezz. Hiszen nincs mitől félned. Akkor, ott, abban a pillanatban boldognak fogod érezni magad. És ez a boldogság csak a tiéd, senki sem veheti el tőled. Fogd hát erősen, zárd be a szívedbe és őrizd, ameddig csak lehet. És ha egyszer úgy érzed, már kevés van, vagy netán végleg elfogyott, indulj hát útnak újra. Hiszen már ismered a módját. Menj és szerezz magadnak újabb adag boldogságot. Ha nem ott, hát máshol. A lényeg, hogy ne élj nélküle. Mert az már nem élet. A boldogság lehetősége ott van tőled egy karnyújtásnyira. Légy nyitott rá, lásd meg és vedd el. Mert jár neked. Mert jár... Mindenkinek... heart hangulatjel

Tábori vidám dallamok

Ki ne énekelte volna torkaszakadtából ezeket a dalokat, mit sem sejtve arról, hogy valójában mire is gondolhatott közben a „költő”... Lássunk hát néhányat részletesebben most, így, 25 év elteltével. Mit is zengett ajkunk és miről daloltunk iskolás gyermekként oly felhőtlenül boldogan…

A börtön ablakában…

Nézzük csak. Nem kell messzire menni, a címben voltaképpen ott bújik a lényeg, amit gyanítom nem egy ipari alpinista dalolt külső üvegtakarítás közben. Szóval adott a kaptár, benne cella, közepén hősünk, szomorúság, fájóan síró kórus. Az évek tovaszállnak, énekli hős szerelmesünk, tehát a hülye is felfedezi az összefüggést, pláne én, hogy alapból 3-5 évet pingpongozik bent. Ez minimum fegyveres rablás, cserbenhagyásos gázolás vagy nemi erőszak. Aztán kap egy levelet, hogy kész, vége, finító, a fehérnép másik hancúrléc után nézett, de ez, ez még mindig repked, neki továbbra is ragyogón süt a nap. Tehát? Igen. Hősünk bekattant. Még ha szabadul is, nem lesz beszámítható soha...

Óhájó (Ohio)…

Hát, ennél betegebb dallal nemigen találkoztam. A történet egyszerű és tömör. A csávó elhívta a nőjét sétálni meg lubickolni egy jót a tóba, az viszont vonakodott elmenni, mert már nem volt kedvére a kapcsolat. Erre a férfi hirtelen rájött, hogy még mindig mennyire szereti ezt a nőt és ennek örömére elvágta a torkát jó mélyen, mert milyen dolog az, hogy ő szereti, az meg nem. Mindeközben igyekezett továbbá arról is biztosítani szerelmét, hogy valóban nem szeretné, ha mással is találkozna még idén, meg azután sem, és ez a biztos. Nyissz. A kórus zengve zsong majd kummogva, halkan nyög. Szerelemféltésből elkövetett gyilkosság, jogerősen minimum 15 év. Köszönjük, hogy annyit énekelhettük…

János bácsi a csatában…

A tartalomból: János bácsi a csatában elesett egy fűszálban. Nem tudom, ki sorozta be ezt a szerencsétlent, de őszintén gratulálok a jó szeméhez. Jobb híján inkább otthon kellett volna maradnia és építeni a szebb jövőt, gyarapítani, alkotni és hatni, és bár ezt később mindenki elismerte, mégsem kértek bocsánatot nyilvánosan a családtól. Na de, ahogy ott elesve fetrengett a fűben, arra ment egy indián és úgy gondolta, mi lenne, ha most jól szíven döfné ezt az itt fekvő Johnt egy lándzsával, persze nem mondaná el senkinek. És így is történt. Ezt követően János bácsi viszonylag hamar oszlásnak is indult, jöttek rá a kukacok csapatostól, mire az egyik hangadó éktelen ordítozásba kezd, hogy jajj de büdös ez a János meg ilyenek. Micsoda egy rohadt finnyás brigád. A kórus hány…

Naspolya…

Három, nem túl nagy méretű, valószínűleg nem nemesített fajtájú naspolya az út szélén azon siránkozik, hogy vajon miért taposták őket fossá. Az egyik a fejébe veszi, hogy inkább eljátszik azzal a gondolattal, hogy ő most alma. Ahogy így játszik-játszik a gondolattal, meglátja, hogy akkor nem lenne széttaposva. Ezen őszintén elszomorodik. A kórus zümmögve sír…