Hóeke

December 28. 8:45, kávé (bele pici béélisz), Linda 5. rész, fél szemmel facebook. Látom, mindenki őrjöngve posztolja a hóesést. Mire én odajutottam, hogy kihúzzam a függönyt, már el is olvadt. Na, erről ennyit. (Azért a „gyorsan szánkófényezőt keresek” és a „forgalombénulás lesz itt hamarost, megláttyátok MIND” posztokon elég jót nevettem.) Erről persze megint eszembe jutott egy történet abból az időből, amikor még tényleg volt télen hó. Nem volt az olyan régen, 5 éve történt. Szofi egy éves volt, amikor anyukámékhoz tartottunk karácsonyra, de a cél előtt 1 km-re megadta magát az autónk, pont a hegy lábánál (nem, nem combtőnél, hanem úgy bokánál, vagy talpnál, inkább). Szegény, nem tudta megugrani a havas meredek emelkedőt felfelé. Mit volt mit tenni, elővettük a szánkót a csomagtartóból. Mert hólánc, az minek. Szánkó, az kell! „Legalább a gyereket ne kelljen cipelni” – megállapítással a ródlira felgumipókoztuk az egy éves gyereket, aki tetőtől talpig jól be volt bugyolálva, asse tudtuk, melyik az eleje és melyik a vége, majd felszívtuk magunkat eltökéltséggel és megindultunk felfelé a hegyen. Először sírt, sírdogált, gondolom nem teljesen értette a szitut, aztán szépen elcsendesedett. Mondtam is a férjemnek, látod, megszokta hamar, milyen okos ez a gyerek. A hegy teteje előtt pár méterrel muszáj volt megállni orrot fújni, és akkor hátra is fordultam. Látom, hogy a szánkót elég régóta fejjel lefelé húzzuk, Szofi pedig jó régóta arccal a hóban utazott, de szerintem igenis tetszett neki, mert meg sem mukkant. Amikor visszafordítottuk, elég csúnyán nézett ránk és mire azt az egy-két evőkanálnyi havat kiszedtük a szájából, már hangot is adott boldogtalanságának. Tudom, ezen nagyon kellett volna sírnunk, rémüldöznünk, de a duzzogáson kívül láthatóan semmi baja nem volt, és hát …. de miért is szépítsem, mi annyira röhögtünk, hogy ettől felmelegedtünk és sokkal vidámabban tettük meg a még előttünk álló cca. 1 km-es utat. Ezzel méltán nyertük el az év szülői díjat 2009-ben (is)... Szofi (mittomén mér) azóta sem szeret szánkózni és múltkor kifigyeltem, hogy a zsebpénzéből minden hónapban félretesz pszichológusra…

A mai menü: Charmant Rosé pezsgő. A pezsgőmben a falon lévő tükör látszik, amit éppen takarít a férjem. Mondtam neki, hogy most ne csinálja egy kicsit, de ő csinálta. És mivel én egy végtelenül jó természetű feleség vagyok és egyébként sem vagyok vitatkozós fajta, hát hagytam. Tudom-tudom, most azt gondoljátok, milyen szerencséje van velem. Hát, mi tagadás… Na, csííírsz! Végül is már elmúlt dél, vagy mi…