Go to...

-          Viszek kataflám. A repüléstől biztosan fájni fog a fejem.

-          Attól pedig hányingered lesz. Higgyél nekem.

-          Jó. Teszek be dédalon. Meg, akkor viszek széntablettát is.

-          Azt meg minek?

-          Ha ettől a sok fájdalomtól összef*snám magam.

-          Férfiak…

Több okból is ”öröm” az élet, ha a másik felünk elutazik. Egyrészt előtte két hétig a nappali gyakorlatilag használhatatlan, valamelyikünk folyton hasra esik egy táskában vagy bőröndben, miközben a kisebbik, még járni nem tudó gyereknek már sötétlila a homloka. Másrészt hiába szeretnék másról is beszélgetni, nem lehet. Vagyis lehet, de nem érdemes, mert hogy, hogy nem, valamilyen sunyi módon, észrevétlenül folyton belecsempészi a beszélgetésünkbe a „tenger”, „csónak”, „nagy szakító szilárdságú damil” szavakat, háppersze, hogy innen már csak egy ugrás a szokásos téma. Hogy unom –e? Neeeeeem. Szívesen meghallgatom hatvannegyedszerre, hogy miért jobb a saját készítésű pilker, hogyan fog kinézni az ólomgolyóval felszerelt horog, végén egy lehetetlen színű és állagú guminudlival vagy szilikon tintahallal, ráadásul még a legjobb minőségű körömlakkjaimnak is búcsút inthetek, mert mekkora ötlet, hogy azokkal varázsoljunk élethűbb csalikat. De már csak kettőt kell aludni, és végre feltesszük az aktuális gépre, majd pár óra, és már oszlóban is lesz...