2014, páros év. Lássunk egy kis történelmi áttekintést. 100 éve született Louis De Funes francia színész, apukám nagy kedvence. Gyerekkoromban én is szerettem nézni a filmjeit, mert egyrészt nem volt más, meg akkor még viccesnek találtam. Ma már... inkább egy hüvelygomba reklám. 100 éve hunyt el Miskolczi-Simon János, egy miskolci levéltáros fiú, aki azt hitte, ő a Jani. És ő volt.. Erről az utolsó emlékem 1991-re tehető, amikor gólyabálba haladtunk néhány barátommal és az Örs vezér téren a metrónál két velünk egyidős vagy tán idősebb, de jóval lelakottabb spiné, nem tudom, nem láttam jól, utána pláne, szóval vonultak előttünk ketten és nagyon szemtelenek voltak, kifigurázták az idősebbeket, széthajigálták a csikkeket, mondhatni szartak az alkotmányra. Én ezt jó neveltetésem lévén nem hagyhattam és félénken, halkan megkérdeztem az egyiktől, vajon mi lehet most az eszében, tán azt gondolja, ő a Jani? Amikor visszafordult, már fél deci gázspray volt a szemgödrömben. A Deák térig azt sem tudtam, melyik évet írjuk. Hjajjj, régi szép emlékek.
Na ennyi elég volt a visszaemlékezésekből, most térjünk át a fogadalmakra. Vannak ugye a minden évben ismétlődő fogadalmak, mint a lefogyni, letenni a cigit/füvet, leszokni a piáról, gyerekeket szülni, normális komoly felnőttként élni, férjhez menni, jó sokat keresni, eljutni ide-oda a világban, satöbbi, blablabla, a sorrenden bátran lehet változtatni. Persze minden évben jönnek hozzá egyéb, komolytalan fogadalmacskák, mint a jobb anya leszek, környezettudatosan élek, stb., de ez már január elsején megbukik, amikor a telehasznált pelenkát hozzávágom a nagyobbik gyerekemhez, akinek a ruháját ezért kénytelen vagyok az erős hatású szintetikus vegyszerrel kimosni. Aztán ahogy telnek az évek, a nagy és komoly fogadalmakból párat ki lehet húzni, mert – akár akartuk, akár nem – megvalósult néhány. Az egyik csak úgy, a másik annak következményeképpen, a harmadik tudatosan, de a lényeg, hogy jóval kevesebb maradt, így ma már csak azokat vesszük elő, amik elárvultan várják elérkezésük idejét, az ő igazi megvalósulásukat. (A normális komoly felnőttként élnit még évekkel ezelőtt lehúztam a listámról. Szerintem az hülyeség.) De továbbra is itt van még a leszokni a piáról, vagy a jó sokat keresni. Hát, az utóbbi idén nehéz lesz, mert az egyik korábban leírt fogadalom megvalósulása ezt szinte ellehetetleníti. Meg aztán, amerre most elindultam, ott nem hogy sokat, de keresni sem nagyon lesz lehetőségem. Viszont az egyre több kis gyógyuló zsiványt látva ez már nem is érdekel. Na nézzük, mi maradt fenn a rostán. Leszokni a piáról. Na neeee, ezt tényleg akarom? Most beszéltük meg a barátnőimmel a jövő pénteki elhajlást. Nem is találkoztunk, mióta is? Hónapok óta. Erről a néhány alkalomról is lemondani… álszentség! Meg aztán, miért legyek én szigorúbb, mint jézus krisztus? Tehát, ha jól látom, a fogadalmaimat szinte kivétel nélkül teljesítettem. Akkor jöhetnek a ki nem mondott fogadalmak, a legbensőbb kívánságok, személyes, érzelmi töltetű vágyak. Melyek is ezek? Például évek óta szeretném, ha ………………………………., és nagyon-nagyon-nagyon vágyom arra, hogy végre ……………………………, csak egy kicsit, néha, mert kell nekem! Szerintem ez nem sok és talán nem is teljesíthetetlen. Bár kell egy kis idő, hogy megérkezzem az elhatározások mezejére, hogy otthon érezzem magam az erre irányuló fogadalmaim terepén. Így mást nem tehetek, várom tovább, hogy elinduljon az év, hogy feltérképezzem végre a helyzetet - hol ezt, hol azt - de addig is csendben mondogatom magamnak: „Higgadj Helén, itt egy antineuralgika!”
Na ennyi elég volt a visszaemlékezésekből, most térjünk át a fogadalmakra. Vannak ugye a minden évben ismétlődő fogadalmak, mint a lefogyni, letenni a cigit/füvet, leszokni a piáról, gyerekeket szülni, normális komoly felnőttként élni, férjhez menni, jó sokat keresni, eljutni ide-oda a világban, satöbbi, blablabla, a sorrenden bátran lehet változtatni. Persze minden évben jönnek hozzá egyéb, komolytalan fogadalmacskák, mint a jobb anya leszek, környezettudatosan élek, stb., de ez már január elsején megbukik, amikor a telehasznált pelenkát hozzávágom a nagyobbik gyerekemhez, akinek a ruháját ezért kénytelen vagyok az erős hatású szintetikus vegyszerrel kimosni. Aztán ahogy telnek az évek, a nagy és komoly fogadalmakból párat ki lehet húzni, mert – akár akartuk, akár nem – megvalósult néhány. Az egyik csak úgy, a másik annak következményeképpen, a harmadik tudatosan, de a lényeg, hogy jóval kevesebb maradt, így ma már csak azokat vesszük elő, amik elárvultan várják elérkezésük idejét, az ő igazi megvalósulásukat. (A normális komoly felnőttként élnit még évekkel ezelőtt lehúztam a listámról. Szerintem az hülyeség.) De továbbra is itt van még a leszokni a piáról, vagy a jó sokat keresni. Hát, az utóbbi idén nehéz lesz, mert az egyik korábban leírt fogadalom megvalósulása ezt szinte ellehetetleníti. Meg aztán, amerre most elindultam, ott nem hogy sokat, de keresni sem nagyon lesz lehetőségem. Viszont az egyre több kis gyógyuló zsiványt látva ez már nem is érdekel. Na nézzük, mi maradt fenn a rostán. Leszokni a piáról. Na neeee, ezt tényleg akarom? Most beszéltük meg a barátnőimmel a jövő pénteki elhajlást. Nem is találkoztunk, mióta is? Hónapok óta. Erről a néhány alkalomról is lemondani… álszentség! Meg aztán, miért legyek én szigorúbb, mint jézus krisztus? Tehát, ha jól látom, a fogadalmaimat szinte kivétel nélkül teljesítettem. Akkor jöhetnek a ki nem mondott fogadalmak, a legbensőbb kívánságok, személyes, érzelmi töltetű vágyak. Melyek is ezek? Például évek óta szeretném, ha ………………………………., és nagyon-nagyon-nagyon vágyom arra, hogy végre ……………………………, csak egy kicsit, néha, mert kell nekem! Szerintem ez nem sok és talán nem is teljesíthetetlen. Bár kell egy kis idő, hogy megérkezzem az elhatározások mezejére, hogy otthon érezzem magam az erre irányuló fogadalmaim terepén. Így mást nem tehetek, várom tovább, hogy elinduljon az év, hogy feltérképezzem végre a helyzetet - hol ezt, hol azt - de addig is csendben mondogatom magamnak: „Higgadj Helén, itt egy antineuralgika!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése