Mintha mise történt volna..

Ámen. A mise szerkezetét nem tudnám felvázolni, tekintve hogy nem vagyok jó keresztény, még a megkeresztelésemet sem vállalta Péter atya, gondolhatjátok… Olyannyira nem kedvelt meg, hogy az utolsó pillanatban maga helyett mást küldött az esküvőmre (az elsőre) azzal az üzenettel, nyugodtan tartson a helyettesítő pap templomi szertartást, minden irat rendben van. De nem tudok rá haragudni, mert tény és való, hogy minden jegyes oktatást tönkretettem és a véleményem hatására az órák végén sokan megkérdőjelezték istenhitüket. De ügyesen visszavágott, mert olyan papot küldött maga helyett, akit tuti kiközösítettek a papi kamarából vagy miből, nagy valószínűséggel szélütés vagy paranoid skizofrénia miatt. Az egész templomi szertartás olyan szürreális volt, mert ez a számunkra ismeretlen pap úgy döntött, Dömdödömből idéz, így az egész szertartást Dömdödöm személye, viselkedése és élethez való hozzáállása szőtte át. Nagyon nehéz pillanatok voltak ezek, főleg azért, mert akárhányszor kinéztem a násznépre, mindenki dőlt a röhögéstől. A legjobban anyám viháncolt. Rá ezért inkább nem is néztem, mert tudtam, ha ránézek, vége. Vége a tartásomnak, a tiszteletemnek a templom iránt és olyan üvöltő röhögés szakad ki belőlem, hogy a ministránsfiúk hideg téli estéken egymás kukiját húzogatva sokáig ezt mesélnék a tűz mellett. Mert ugye vannak szituációk, amikor nem szabad, tilos vagy nagyon ciki fuldokolva röhögni. Ilyen egy temetés, egy prezentáció (ha te tartod, még cikibb), vagy amikor éppen lecsesznek face to face. Erről jut eszembe, volt egy szomszéd fiú még cica koromban (cica kor: 10-14 évesig), egyidősek voltunk, aki imádta, ha üvöltenek vele. Ő csak állt rezzenéstelen arccal, nézte és tűrte, ahogy a nyál belefröcsög a kis fehér arcába, majd amikor az üvöltő elhallgatott csak annyit kérdezett: - Befejezted? Roppant mód irigyeltem a higgadtságát. Emiatt aztán egyre kevesebbszer üvöltöttek vele, mert mindenki számára meghökkentő és rém idegesítő volt ez a reakció, így alanyunk más elfoglaltságot talált ki magának. Sokkal jobbat. Nem telt el nap úgy, hogy ne keressen meg valami infantilis szexuális játékkal. Meg kell valljam, engem ez nagyon szórakoztatott. Egyszer bekopogott, tudta, hogy egyedül vagyok otthon. Én beakasztottam a belső láncot és úgy nyitottam csak ki, 13 centire. Egészen biztos voltam benne, hogy ő az. Persze, hogy ő volt. – Mondjad Ottó. (nevezzük így) – Te figyu, megfoghatom a melled? – Nem, Ottó. – Légyszi, csak egyszer, ki sem kell nyitnod az ajtót, benyúlok. – Ottó, nem. - Akkor csak csinálj kanalat a markodból, tedd rá és mondd meg nekem, belefér vagy kibuggyan belőle? – Belefér, Ottó. – Köszi-kösziiiiiii!!! – mondta, és boldogan távozott. Ott már elkezdtem gyanakodni, hogy normális pasi márpedig nem létezik...