Vidám vasárnap

Ma délelőtt gyorsan összedobtam az ebédet, a hagymát krematórium fokozaton pirítottam, hogy gyorsan-gyorsan készen legyen minden és elindulhassunk barna bundásékhoz. Havonta egyszer biztosan kiügetünk és brummogások, farkasüvöltések majd ezen röfögve röhögések közepette, amit nem tudom eldönteni, hogy a gyerekek vagy mi élvezünk jobban, megteszünk két-három kört a veresegyházi mackó farmon. Régen Szofi motorral jött, az ő egyéni stílusában, a motorján hátul egy hatalmas sárga háromszög matricával, benne "fucking gas price" felirattal. Mindenki ünnepelte, főleg az állatok. Pedig azt írják, hogy a mackók ugyanúgy szórakoznak rajtunk, velünk, mint mi és hogy kimutatták kutatások vagy vérvizsgálat, nem tom, hogy ezek a jószágok kimondottan depressziósak egy-egy szürke hétköznapon, amikor az átlagemberek dolgoznak, a vérszívók gyerkőcök bölcsődében/óvodában/iskolában vannak és nincs aki mézet toljon a pofájukba kétméteres fakanálon kétpercenként. Ma viszont csuda szép idő volt, sokan kikívánkoztak, a parkoló megtelt, így kénytelen voltam az ingyenes helyre állni, pedig én akartam fizetni, dehát... szóval ma kánaán volt a darazsaknak és a medvéknek egyaránt, minden ember kezében maci vagy üveges méz volt, a másikban a hosszú fakanál. Rendesen szarul éreztem magam, hogy nálam csak egy latte volt sétáló pohárban. A farkasoknál viszont állt a bál, keringőzött a kanál. Tobzódott a terület tukacsincsillában, mindenhol volt néhány bolyhos nyuszitappancs, külön a testtől. Öröm volt látni. Biztos a gyerkőckék is élvezték, hallottam is néhány kényelmetlen kérdést elhangozni, amire anyuka vagy apuka gyorsan elcibálta onnan magzatát és közben a milyen ízű vattacukrot szeretnél, drágám kérdéssel próbálta elvonni a figyelmét a pszichothrillerről. Így már megértettem, miért állnak olyan rohadt sokan a vattacukrosnál.  Hédi baromira élvezte a sétát, végig aludt, pedig szívesen felolvastam volna neki a tádámszarvasok (vagy mi...) patalemezeinek rétegződésvastagságáról szóló kutatásokat vagy csak simán készíthettünk volna "Én és a mackóm" feliratú űber szánalmas montázs fotót, amiből pár példát láttunk is kitéve, istenem, annyira életszerűek voltak, ahogy a kislány selyem nyári ruhában, kocsikerék nagyságú lollipoppal a kezében áll, két oldalról pedig körbeveszik a tundra farkasok, vagy az a család, ahol az apuka nyakában van a kisfia, nagyon hasonlítanak, mindkettő kontrás, anyuka pedig a Csucsánszky frizurájával és egy akciós fila hátizsákkal a testén éppen hátulról karolja át az alfa hím medvét...

Hazafelé gondoltuk, veszünk valami vásárfiát a hiányzó Szofinak, mintha velünk lett volna, így meg is álltunk a fakopáncs-szerű kitelepült játékbazár előtt. Éppen a kaleidoszkópokat nézegettem, kezemben a babakocsival, amikor a nagyon kedves eladó figyelmeztetett, hogy bár nem szeretne beleszólni, de azt nagyobb gyerekeknek szokták vinni. Megkérdeztem tőle, hogy tényleg azt gondolja, hogy a 3 hónapos gyereknek nézegetem az eszközt? Édes istenem, reggel félálomban biztosan megint a buta arcomat húztam fel. Nem tudtam rá haragudni. Ma nem. Aztán délután itthon folytattuk a fotó falat, ami most így áll:

(Légyszi szóljatok, ha láttok ferde képetköszi.)