Az esztékában

Másnapra időpontunk volt a kötelező 6 hetes szűrésekre, 9-re az ortopédiára, 10:15-re a has-koponya-csípő UH-ra az Egészségügyi Centerbe, régi nevén SZTK-ba. A védőnő a lelkemre kötötte, hogy beutalót feltétlenül kérjek előtte a gyerekorvostól. Hát, lehet tippelni, hogy kértem –e. Segítek: nem. Ez azért gáz, mert az időpontokat legalább két hónappal előtte kérni kellett már, annyi a gyerek. (Még hogy fogy a népesség, pfff…) Éppen vajúdtam a szülőszobán, amikor végre sikerült elérnem őket, így két ordítás között lihegve kértem időpontot, szóval most el kell mennünk, mese nincs. Mikor erre reggel rádöbbentem, fel kellett gyorsulnom gondolatban és cselekedeteimben egyaránt, így kitaláltam, hogy hamar beugrunk a gyerekorvoshoz, úgy is 8-tól rendel 10-ig, ilyenkor hétköznap délelőtt szinte soha nincs senki, odaadja a beutalókat és már ott sem vagyunk. Na, ennek tudatában és örömére a gyereket ezerrel etettem, szegény nem teljesen értette, miért tömöm olyan masszívan, de lelkesen gágogott. A büfiztetés (ami amúgy nem a barátom) most játszi könnyedséggel ment, még félúton volt a mellkasom felé, amikor akkorát bömbölt, hogy még az én testem is berezonált. Szuper, pipa. Ezután gyorsan beletömködtem a végtagjait a melegebb ruhák különböző kimeneteibe, majd zsupsz be a hordozóba, nyulat felakasztottam rá, felhúztam, hogy zengjen, amíg cipőt húzok (itt jegyezném meg, hogy a zenélő és funkciójában nyugtató jellegűnek kikiáltott plüss állatkák gyártóit egyenként, vaslapáttal verném szép lassan agyon, mert hogy tutira nem tesztelte le egyik sem a saját gyerekén, az egyszer biztos, 500 decibellel ordít mindegyik, ezért főleg büntetéskor alkalmazom), de előtte még egy cumit odakészítettem, ha szétnyílna a szája, plusz még egyet, ha nagyon, pelus, popótörlő, alátét puha, alátét nedvszívó, komfort mennyiségű eledel, ha megéhezne az ordításban, plusz ruhák, takarók, autóba gyerek be, cuccok be, én be, irány. Annyira büszke voltam magamra, hogy 8:30 van és el tudtunk indulni. Reméltem, hogy hamar odaérünk. Így volt, mert úgy 30 másodperc múlva le is parkoltam a rendelő előtt. Pár házzal van odébb. Már gyanús volt, hogy nem áll ott a doktornő autója, de gondoltam biztos busszal jött (???? sokszor tényleg kételkedem a kombinációs képességem naprakészségében), így bementünk. Nem volt ott. NEM VOLT OTT!!! És akkor, mint egy villámcsapásra megvilágosodtam, hogy tényleg, baszki, a héten szabadságon van. Szabadságon…. Normális az ilyen, szeptemberben megy szabadságra? Biztos tele van a teste kelésekkel, és nyáron nem meri mutogatni, ilyenkor meg már csak a nála öregebbek mennek a meleg vizes fürdőkbe, ott meg lássuk be, még így is jó nőnek számít, vagy mert szeptemberben kiárusítják a szezonban el nem adott felfújható strandjátékokat és ő az amúgy is frusztrált és nélkülöző gyerekkorából megmaradt lelki sérülése miatt perverz gyűjtögető lett és ilyenkor mindenhol felvásárolja a készletet. Amíg ezt végig futtattam az agyamban, kijött a másik ajtón a védőnőnk. Elszipogtam neki a bánatom, ebben jó vagyok, simán lehettem volna én is színésznő, csak engem páros lábbal rúgtak ki a felvételiről, tényleg nem értem, miért, de most már bánhatják, szóval ott álltam szánalmasan egy, még mindig gágogó gyerekkel a kezemben és kivert, bánatos bernáthegyire hajazó tekintettel néztem rá, hogy segítsen. Ő nagyon helyes volt, egyből elkezdte magát okolni, persze ezzel is elment pár drága perc, néztem az órám és kértem, hogy ezt a monológot hagyja meg a pszichológusának, ő majd jó pénzért kianalizálja belőle a kisebbrendűséget, nekem most azonnali segítség kell. Telefonált kettőt, nyomtatott két beutalót, aláírást hamisított és már indulhattunk is az egészségügyi centerbe. Mekkora király vagyok, de tényleg, ezt is sikerült elintéz(tet)nem. Ilyenkor bazi büszke vagyok magamra, de azt soha nem akarom tudni, hogy milyen párbeszéd zajlik, ha bezártam magam mögött az ajtót…

Időben odaértünk, parkolónk ugyan nem akadt a közelben, de hát minden nem sikerülhet, csak a Kacsamesékben, viszont azt mostanában nem adják, szóval kezembe fogtam a cirka 15 kilós hordozót, benne minden földi jóval és bevonaglottam a centerbe. Zsákos Frodó válogatott kínszenvedései az enyémhez képest cukorfátyol, aki csak meglátott, zsebkendőt vett elő, azzal törölgette magát, ki itt, ki ott, ugye főleg idősek voltak, de végül nagy nehezen betuszkoltam magunkat a váróterem pelenkázójáig. Behívtak. Időben! (Ezt csak azért jegyzem meg, mert eddig még nem tapasztaltam, hogy bárhol is betartják a szabályokat és az időpontra hívott beteget a neki kiosztott időpontban be is hívják. Szóval piros pont a kerületi centerünknek!) De boldogságom vajmi kevés idő elteltével elhomályosodni látszott, amikor az ortopéd orvos asszisztense magát – teljesen félreértve valamit – félistennek titulálva a lábaim elé hányta bevezető mondatát, ami valahogy így hangzott: - Beutalót, taj- és lakcímkártyát ide. Hogy? Tessék megismételni, legyen kedves! Válasz: - Ha valamelyik nincs itt, le se vetkőztesse azt a gyereket. – mondta, és Csekonics bárót is megszégyenítő módon dőlt hátra a bőr székében (a dokinak csak egy sámli volt), épp csak a lábát nem b*szta fel az asztalra. Egyértelműen látszott, hogy ő a főnök, a doki csak asszisztált. Oké, a szitut felfogtam és azt is, hogy most nem arcoskodhatok, ez nem az a fórum. Így összementem 2 centire, a néhány milliméteres ujjaimmal előkapartam a kért iratokat és elhelyeztem a diktátor előtt. – Jó, most már vetkőzhetnek. – Hálásan köszönjük, tényleg. (Ezt azért oda kellett tennem, a lelki békém kedvéért.) Meg volt a vizsgálat, szanaszét tekerték a gyerekem mindkét lábát, csak azt láttam, hogy a bal sarka a jobb veséjét masszírozza, majd a jobb sarka a bal hónalját epilálja. Ettől persze ővércsesége nem hogy nem volt boldog, de elkezdte megint felidegesíteni magát és ugye tudjuk, hogy ez mivel jár. Igen, nyílt a szája… Amikor már túl hangos volt, közölték, hogy végeztek, gyorsan vigyem, kint öltöztessem fel, majd utánam hozzák a leletet az ultrahanghoz, az jó messze van, ordítson ott. Így is történt, felmentünk a 2. emeletre, gyalog, nagyon nehéz hordozóval és visongó gyerekkel, Megye, Zsákos, stb., Fent az ultrahangon várakoztunk, addig próbáltam nyugtatni, hordoztam a testemen ide-oda, megnéztük az izgalmas ortopéd cipőket és az egyéb gyógyászati segédeszközöket a boltban, már majdnem vettem egy sokkolót, amikor behívtak. Gyereket vetkőztessem le, tegyem a pultra, de mindent tegyek alá szépen, nehogy oda piszkítson. Oké. Doktornő nagyon kedves volt, végre egy szociális lény, látta a kimerültségünket, így egyből fél liter zselét nyomott az agyára, hogy biztosan sikerüljön a vizsgálat (?) és gyorsan készen legyen. Ettől újra elindult a lavina. Az asszisztensnő megkérdezte, van –e cumi, ugyan adjak már neki, így betoltam kettőt, biztos ami biztos. Aztán még fél liter zselét kapott a has és környéke és újabb fél-fél litert a két csípő. A gyerek már zselében úszott, a ruhát csak fel kellett rá ragasztanom a végén, cipzározásra nem is volt szükség és elhagyhattuk a centert. Ez volt 10:40-kor. A megkínzott délután 2 órakor is hüppögött és még álmában is baromi csúnyán nézett. Jövő csütörtökön oltásra viszem. Kettőt kap combba. A legnagyobb műanyag dagasztótálat már kikészítettem, amit magam alá teszek, míg fogom, őt pedig addig felkészítem valahogy, de egy biztos, oda három cumi és az a sokkoló kelleni fog majd...