Kicsi szájba kicsi cumi

… Hirtelen azt sem tudtam, hova kapjak, amikor végre a kezembe akadt egy 6 hónapos kortól használható cumi. Gyorsan betettem, de nem tetszett neki. Szabályosan tele lett a szája vele. Értem én, nem is neked való, mondtam és gyorsan megkerestem a 0-3 hónapos méretet, de a keresgélés közben gyorsan megalkottam a „Kicsi szájba kicsi cumi” mondást. Ezen hangosan felröhögtem. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne ezt is elvonatkoztatni a konkrétumtól és vajon mikor, milyen helyzetekre lehetne később alkalmazni. Például lehetne akkor, ha arra szeretnénk utalni, hogy egy mutyizásnál kinek mennyivel lehet befogni a száját. Aki szerényebb alkat és kevésbé esélyes, hogy pofázzon, annak kevesebb is elég. Aki láthatóan nagypofájú és még kiterjedt kapcsolatrendszerrel is bír, nagy valószínűséggel jóval vastagabb összeggel fog csak elkussolni, mint a társa. Tehát ide szerintem tökéletesen illik az általam kitalált „Kicsi szájba kicsi cumi” mondás.

Ennek apropóján elővettem pár közmondást és próbáltam rájönni, milyen körülmény vagy azok összetettsége alkothatta meg azokat, még mielőtt elkezdtük alkalmazni bizonyos helyzetekre. Mi lehetett a legelső történet, amely kapcsán kialakulhatott. Lássunk néhányat.

1. Pista bácsi észrevette, hogy a lova, Ajándék, egyre paranoiásabb. Akárhányszor Pista bácsi ránézett a fogára, az mindig az oldalára borult és hangos nyerítés közben, rázkódva dobolt patáival az oda támasztott talicskán. Ez nem tett jót sem a szőrzetének, sem Pista bácsi fizikumának, mert mindig neki kellett utána felállítani a sokkos állapottól kába Ajándékot. Ebből okulva – a bajt megelőzve – kiírta egy táblára és a ló boksz fölé akasztotta, hogy ha mennek az onokák, nehogy rájuk dőljön a ló: Ajándék lónak ne nézd a fogát!

2. Sári nem szerette az apját, mivel az nagyon keményen bánt vele. Mindig a fejéhez is vágta: Apa, neked nincs szíved, nincs benned semmi! Amikor 1967-ben Sári megtudta, hogy édesapja meghalt, még az is sokkolta, hogy neki kellett azonosítani. Be is ment a hullaházba és látta, hogy a boncmester az ő régi játszópajtása, Feri, akinek mindig panaszkodott, hogy az apja szívtelen, merő üresség. A srác annak idején is és most is raccsolt erősen, így amikor Sári odalépett és megnézte az apját, a fiú megfogta a vállát és némileg bíztatóan csak ennyit mondott: Sári, meg kell tudnod, nem volt igazad. Apádnak volt szíve, voltak belsőségei. Apád nem volt üreges. De mivel az r betűt rosszul mondta, így hangzott: Apád nem volt üveges.

3. Bonifác atya híres volt arról, hogy szerette a nőket. A nők mindig valami újat mutattak neki, csupa olyasmit, amiről addig Bonifác atyának sem tudomása, sem elképzelése nem volt. Egyszer olyat, de olyat mutatott neki egy nő, hogy addig-addig gyakorolták együtt, mire szegény Bonifác atya teljesen kimerült és holtan esett össze. De megtanulta. Mert a jó pap holtig tanul.

4. Na, hát ugye senki sem születik mezőgazdásznak, így hát amikor az iskolában feladták házi feladatnak, hogy mindenki vesse be valamivel az ágyát, haza is mentek a diákok. Józsika kukoricát vetett rá, Ilonka repcét, Anna pedig fűmagot. Józsikának júliusra már bazira nyomta a hátát a kukorica tábla, Ilonka pedig nem győzte magáról sikálni a sárgaságot, de Anna, ő egész évben puha ágyban tudott aludni, mert annak idején jól választott és mint kiderült, kiváló érzéke volt a mezőgazdasághoz. Erre a feladatra meg is kapta az ötöst. Mert ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.

És így tovább. :-)