Szőke kóla, Pensacola, stb.

Nem tudom, ki hogy van vele, és itt főleg a női olvasóimra gondolok, bár mostanában már minden unisex, na mindegy, szóval nemrégiben rájöttem, hogy igenis szeretem játszani a buta, ostoba nőt. Jól esik néha tudatosan nem gondolkodni és kijátszani, hogy mások megoldják helyettünk, legyen bármiről is szó. (Hozzáteszem, néha ez olyan jól sikerül, hogy elgondolkodom, valójában melyik az igazi szerepem, de ezt most hagyjuk.) Egy példa. Állok a hentesnél, mögöttem sor. Bazi kevés az időm, hamarosan este, jönnek a vendégek, a húst pedig nem hogy nem pácoltam még be, de most állok érte sorban. Kezdem magam rohadt szarul marha kényelmetlenül érezni. Mindegy. Elő a szőkét. Sorra kerülök.

Hentes: - Mit adhatok, drága hölgyem? (Már megfigyeltem, hogy a hentesek kivétel nélkül udvarlósak. Mindenhol. Várostól, tájegységtől függetlenül. Vajon tanítják ezt nekik külön tantárgyként a szakmával együtt, mondjuk heti kétszer van "smúz óra", tantervi keretek között 4 órában, vagy csak örülnek, hogy nem farhátat látnak vagy kakas herét? Heh, mint a nőgyógyász, aki egy hosszú ügyelet után kilépve az utcára megörül és felkiált: Végre! Arcok!...)
Én: - Őőőő (ez mindig bejön kezdésnek, persze az első buta mosoly kíséretében), igaziból (ez is olyan cuki) oldalast szeretnék, jó húsosat (némi szexualitást bele, ettől nő a szolgálatkészségük), amit grillen meg tudunk sütni.
Na ekkor elkezdi mutogatni a sertést.
Hentes: - Tessék nézni, van ez a szép kis darab, mennyi kellene belőle? (Szép kis darab? Ez tényleg beteg... Mert még ha a Gucci-ban lennénk és a táskákat nézegetném, ott oké ez a megjegyzés, vagy egy romantikus színházi előadás végén, ha nem voltam annyira elégedett, talán még oda is, de egy hentesnél, véres pult előtt állva, na hagyjuk...)
Én: - Nem is tudom, 6-an leszünk felnőttek, meg két és fél gyerek. (második buta mosoly)
Hentes: - Akkor ide legalább két szép darab kell. (Megint kezdi..) Tetszik tudni, hogy kell feldarabolni? (Istenem, annyira reménykedtem, hogy megkérdezi és nem nekem kell különböző technikákkal kihúzni belőle...)
Én: - Azt hiszem, van elképzelésem, de szívesen venném, ha elmondaná. (szempilla rebegtetés, ez mondjuk allergia szezonban elég necces, mert a végére összeragad a szemem és nem feltétlenül azt a hatást érem el, amit elterveztem, ezért erre figyelnem kell)
Hentes, aki itt hátranéz a sor hosszúságára: - Jó, gyorsan, nézze, vegyen elő egy éles kést vagy bárdot.
(Ez az, ezaz, ezaaaaaaaaaaz, itt a helye, most kell ledöfni!!!)
Én, miközben megigazítom a dekoltázsom: - Jajj, maga megpróbál most összezavarni, ugye? Melyik-melyik?

Na kérem, a hentes gyönyörűen feldarabolta nekem az oldalast, még a pácot is mellé dobta a zacskóba, majd szépen becsomagolta, nehogy a kezem vagy az autóm véres legyen, aztán még a végén árengedményt is adott, gondolta maradjon valamennyi szőke hajfestékre, mert a barnát ugye ki kell érdemelni...